Gazdálkodás eredményéhez kötött prémium


Egy prémiummegállapodásban a munkáltató jogszerűen kötheti a prémium kifizetését bizonyos mértékű gazdálkodási eredmény eléréséhez? Olvastam olyan szakmai álláspontot, mely szerint nem minősül prémiumnak az a díjazás, amely a munkáltató teljesítményéhez kötődik. A gyakorlatban azonban tipikus, hogy a munkáltató bizonyos mértékű üzleti eredmény hiányában nem fizet prémiumot.


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2016. március 21-én (130. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2565

[…] azzal, hogy a megállapodás írásba foglalása általában nem, csak munkaviszonyra vonatkozó szabály előírása alapján kötelező. A megállapodásban – ha az eltérés egyébként nem tilos – csak az Mt. Második Részétől, valamint a munkaviszonyra vonatkozó szabálytól, és csak a munkavállaló javára lehet eltérni.Nincs akadálya annak, hogy a megállapodásban a prémiumfeltétel a munkáltató árbevételéhez vagy egyéb gazdálkodási eredményéhez, mint jogosító feltétel bekövetkezéséhez legyen kötve, hiszen ez egyértelműen a törvényi mértéken felüli juttatás megszerzésére ad lehetőséget a munkavállalónak. A feltétel meghatározása során arra kell figyelemmel lenni, hogy az ellentmondó, lehetetlen vagy értelmezhetetlen feltétel érvénytelen. A megállapodást ilyen esetben úgy kell elbírálni, mintha a felek az adott feltételt nem kötötték volna ki – azaz a megállapodás szerinti prémium ilyenkor megilleti a munkavállalót [Mt. 19. § (2) bek.]. Amíg a feltétel bekövetkezése függőben van, a felek kötelesek tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a másik fél feltételhez kötött jogát csorbítaná. A feltétel bekövetkezésére vagy meghiúsulására nem hivatkozhat az a fél, aki azt vétkesen maga okozta [Mt. 19. § (3) bek.]. Ez a szabály kifejezetten is tiltja tehát azt, hogy a munkáltató megpróbálja […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.