Tanulmányokra járó fizetés nélküli szabadság


Egyik munkavállalónk 2011 őszén kezdte meg 5 éves egyetemi tanulmányait másoddiplomájához, de velünk csak 2015. július 1-jétől létesített munkaviszonyt. Nemrég kérdezte, hogy a szeptemberben kezdődő félévével kapcsolatban kinek kell leadnia az órarendjét, hogy a távolléteit be lehessen illeszteni a beosztásba. Valóban elmehet a munkából? Az Mt. szerint csak akkor jár távollét a munkavállalónak tanulmányi célokból, ha a tanulmányokról megállapodott a munkáltatóval; mi pedig nem kívánjuk engedélyezni a tanulmányok folytatását akkor, ha az a munkaidőt is érinti.


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2015. szeptember 21-én (122. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2393

[…] képzésben a munkáltatóval megállapodott. Ha viszont tanulmányait 2012. július 1-je előtt megkezdte, akkor a tanulmányok befejezéséig, de legfeljebb a jogszabály vagy az oktatási intézmény által előírt képzési idő tartamára a régi Mt. szerint illeti meg mentesülés (Mth. 5. §). Akkor is, ha még nem állt a jelenlegi munkáltatójával munkaviszonyban.Ennek értelmében az iskolai rendszerű képzésben részt vevő munkavállaló részére a munkáltató köteles a tanulmányok folytatásához szükséges szabadidőt biztosítani. A szabadidő mértékét a munkáltató az oktatási intézmény által kibocsátott, a kötelező iskolai foglalkozás és szakmai gyakorlat időtartamáról szóló igazolásnak megfelelően állapítja meg.Ezen túl a munkáltató vizsgánként – ha egy vizsganapon a munkavállalónak több vizsgatárgyból kell vizsgáznia, vizsgatárgyanként -, a vizsga napját is beszámítva négy […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.