Díjazás részmunkaidőben


Bolti kiskereskedelemmel foglalkozó cég vagyunk, közel 30 eladónkat foglalkoztatjuk részmunkaidőben. Dolgozóink fizetésük egy részét eredményességi mozgóbérként kapják meg. Ez azt jelenti, hogy az adott egységünk havi forgalma alapján visszaosztunk egy bizonyos bértömeget, amelyből minden ott dolgozó részesül. Az elosztásnál eddig figyelembe vettük a munkaidő mértékét is, így a részmunkaidősök arányosan kevesebb mozgóbért kaptak. Az új Mt.-ben nem találtam az időarányosság elvének megtartására vonatkozó szabályt. Hogyan járjunk el a részmunkaidős kollégák díjazásánál az új törvény alapján?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2012. június 11-én (70. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1343

[…] feladat sikeres teljesítése után csak feleannyi jutalmat fizet, mint a teljes munkaidőben dolgozó, hasonló munkakört betöltő alkalmazottainak. Ugyanakkor nincs helye az időarányosság elve alkalmazásának, ha az adott juttatás a munkaidő mértékére tekintet nélkül jár a munkavállalóknak. Például, pusztán a részmunkaidős státuszra tekintettel a munkavállaló egy órára jutó személyi alapbére nem lehet kevesebb, mint a teljes munkaidőben dolgozóké. Az új Mt. kifejezetten valóban nem utal az időarányosság elvére. Az Ebktv. rendelkezéseiből azonban továbbra is levezethető ez a szabály. Az Ebktv. általános jelleggel kimondja, hogy nem tehető különbség a munkavállalók között az alapján, hogy teljes vagy részmunkaidőben foglalkoztatják őket [Ebktv. 8. § r) pont]. Ugyanakkor nem jogellenes a munka jellege vagy természete alapján indokolt, az alkalmazásnál számba vehető minden lényeges és jogszerű feltételre alapított arányos megkülönböztetés [Ebktv. 22. § (1) bek. a) pont]. Amikor a részmunkaidős munkavállaló a munkaidő mértékével […]
 
Kapcsolódó címkék:      
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.