Munkáltatói kárfelelősség a perben felülvizsgált szakvélemény alapján

Kérdés: Fennáll-e a munkáltatónak elmaradt jövedelem címén történő kártérítési felelőssége abban az esetben, ha a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát a másodfokú orvosi szakvéleményről való tudomásszerzést követően azért szüntette meg, mert mind az első-, mind a másodfokú foglalkozás-egészségügyi orvos szakvéleménye szerint a munkavállaló az adott munkakörben történő foglalkoztatásra egészségi állapota miatt nem alkalmas, utóbb azonban a bíróság az első-, illetve másodfokú orvosi szakvéleményekben foglaltaktól eltérően szakértői vélemény alapján azt állapítja meg, hogy a munkavállaló a munkaviszony megszüntetésekor egészségi állapota alapján alkalmas volt az adott munkakörben foglalkoztatásra? A kérdést feltevő munkáltató egy, a korábbi Mt. hatálya alatt megjelent, a BH 1990.362 döntésben szereplő érvelésre, illetve jogi következtetésre tud csak támaszkodni. Munkáltatóként ugyanis nincs tudomása arról, hogy a munkavállalónak milyen betegségei vannak, azok milyen súlyúak, illetve arról sem, hogy a betegség tartós-e. E lényeges tények ismeretének hiányában a munkáltató nem tudja érdemben vitatni az orvosi szakvéleményekben foglaltakat, ráadásul a másodfokú orvosi szakvéleménnyel szemben további jogorvoslati lehetőség is kizárt, továbbá az egészségi állapotuk miatt nem alkalmas személyeket a munkáltató a munkavédelmi jogszabályok alapján sem foglalkoztathatja.
Részlet a válaszából: […] ...vélemény alapján azt állapítja meg, hogy a munkavállaló egészségi állapota alapján a munkaviszony megszüntetésekor alkalmas volt az adott munkakörben történő foglalkoztatásra. A kérdésben idézett BH1990.362. számú döntés értelmében a munkaügyi bíróságot...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 14.

Új Mt. – nem kell új munkaszerződés

Kérdés: 2012. július 1-jétől kell-e mindenkinek új munkaszerződést írni? Tényleg elévülnek a korábban kötött munkaszerződések? Cégünk HR-csapata mindenkivel új munkaszerződést akar készíteni az új Mt. alapján.
Részlet a válaszából: […] ...a munkáltató érdeke viszont arendelkezés elhagyása a munkaszerződésből, hiszen ennek hiányában az 1,5 havitávolléti díjat meghaladó összegű gondatlan munkavállalói károkozás esetén nemtudja érvényesíteni az új Mt. szerinti mértéket. Mindehhez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. augusztus 27.