Munkaviszony-megszüntetés utasítás megtagadása miatt

Kérdés: Határozatlan idejű munkaviszonnyal alkalmazott futár munkavállalónkat a jelenlegi járványhelyzet miatt megnövekedett megrendelések következtében arra utasítottuk, hogy a megye egy másik, szomszédos településén is lássa el a munkakörét. A munkavállaló munkaszerződése alapján a munkavégzés helye a megye egész területére kiterjed, ennek ellenére az utasítást megtagadta, észszerű indoklást nem közölt. Megítélésünk szerint az utasításunk jogszerű, különös méltánylást érdemlő körülmény nem áll fenn a munkavállaló oldalán, a feladatai aránytalanul nem válnának terhesebbé, gépkocsit, védőfelszerelést – ahogyan eddig is – biztosítunk számára, a másik településen tudomásunk szerint nincs igazolt fertőzött, így a veszélyhelyzet sem komolyabb, mint azon a településen, ahol a munkakörét ellátja. A jelenlegi helyzetben nem tehetjük meg, hogy még egy munkavállalót vegyünk fel, de a munkát el kell látni. Megszüntethetjük-e a munkaviszonyát jogszerűen?
Részlet a válaszából: […] ...– azzal együtt, hogy a munkaviszony megszüntetése tárgyában az eset összes körülményét ismerni szükséges – kijelenthető, hogy az utasítás megtagadása elegendő okot szolgáltat a munkáltatói felmondásra, de akár az azonnali hatályú felmondás is szóba jöhet....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Részmunkaidő kikötése a munkaszerződésben

Kérdés: 2007 óta dolgozom a munkahelyemen, a munkáltatóm egyéni vállalkozó. Bejelentette, hogy mostantól napi nyolc óra helyett csak napi négy órában hajlandó foglalkoztatni, és ennek megfelelően akarja a béremet is csökkenteni, ezenfelül pedig, ha munka adódik, azt "eseti munkaszerződés" keretein belül akarja elvégeztetni. Emiatt munkaszerződést is akar módosítani a kevesebb bejövő munkára és a feladatok csökkenésére hivatkozva. Megteheti ezt a munkáltatóm, ha igen, milyen keretek között? Mi történik akkor, négy év munkaviszony után, ha én ezt megtagadom, és nem fogadom el az új feltételeket?
Részlet a válaszából: […] ...akkor valóban szolgálhat egy jogszerűfelmondás alapjául. Megjegyezzük azonban, hogy a munkaszerződés-módosításrairányuló ajánlat visszautasítása önmagában nem alapozhatja meg a munkáltatóifelmondást.A munkaviszony-felmondással történő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. augusztus 27.