Felmondási védelem csoportos létszámcsökkentés esetén

Kérdés: A munkáltatónknál csoportos létszámcsökkentés végrehajtására került sor. Ennek során egy speciális eset adódott, amelynek jogi értelmezésében különböző álláspontok merültek fel. Az Mt. 75. §-ának (1) bekezdése szerint csoportos létszámcsökkentés esetén az érintett munkavállalókat a felmondás közlését megelőzően 30 nappal tájékoztatni kell. Ezt a tájékoztatást rendkívül fontos körülményként kell figyelembe venni az Mt. 65. § (3)-(5) bekezdései vonatkozásában. A tájékoztatás után hetekkel, de még a felmondás kiadása előtt két héttel az egyik munkavállaló munkavédelmi képviselőként a munkavédelmi bizottság döntése szerint munkajogi védelmet kapott. A munkavédelmi bizottság a döntéséről a munkáltatót azonnal, szabályszerűen tájékoztatta. Álláspontunk szerint a munkáltató nem köteles a munkajogi védettséget figyelembe venni, mert megítélésünk szerint az Mt. 65. §-ának (4) bekezdését kell alkalmazni akkor is, ha az Mt.-ben nincs rá kifejezett utalás. Azaz ha a csoportos létszámcsökkentés hivatalosan bejelentésre került, és ezt követően részesülne a munkavállaló bármilyen munkajogi védelemben, azt jogszerűen figyelmen kívül lehet hagyni. Helyesen gondoljuk, hogy a munkajogi védelem tekintetében is automatikusan kell alkalmazni az Mt. 65. §-ának (4) bekezdésében foglaltakat?
Részlet a válaszából: […] ...bizottság tagja számára biztosított védelmet. Azonban az Mvt. rögzíti, hogy a munkavédelmi képviselő munkajogi védelmére a választott szakszervezeti tisztségviselőre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy a közvetlen felsőbb szakszervezeti szerven...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 11.

Munkaügyi bírság szakszervezet el nem ismerése miatt

Kérdés: A cégünknél működő szakszervezet bejelentése alapján eljárt munkaügyi hatóság a Met. 3. § (1) bekezdés n) pontja alapján bírságot szabott ki azon az alapon, hogy a szakszervezetet a cég nem tekintette képviselettel rendelkező szakszervezetnek. Ugyanakkor a szakszervezet által benyújtott kifogást a cég nem utasította el, egyeztetést kezdeményezett, és a tárgyalásokat lefolytatta, így nem értjük a bírság kiszabásának indokát. Van értelme bírósághoz fordulni a határozat ellen?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezetjogosult a munkavállalókat, illetve ezek érdek-képviseleti szerveit közvetlenülérintő jogellenes munkáltatói intézkedés (mulasztás) ellen kifogást benyújtani.Ha a munkáltató a kifogással nem ért egyet, egyeztetésnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 6.