Élményfestés-foglalkozás vezetője – akár szakképzettség nélkül is
Kérdés
Önkormányzati költségvetési szervhez szeretnénk felvenni határozott időre legalább középfokú végzettséget igénylő munkakörben egy élményfestés- (örömfestés-) foglalkozás vezetőt heti 2 órában. Az Mt. hatálya alá tartozik majd. A munkaköre kreatív és dekoratőr munkatárs. Szakmunkás-bizonyítványa – ami bizonyítaná a középfokú végzettséget – elmondása szerint nincsen. A befejezett 3 évről azonban megvan az iskolai bizonyítványa. Azt szeretnénk megkérdezni, hogy mi alapján fogadhatjuk el a befejezett 3 évről szóló bizonyítványt ugyanúgy, mintha lenne a hölgynek szakmunkás-bizonyítványa?
Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2026. augusztus 11-én (296. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5944
[…] alaptevékenység szerinti feladatra is, ha annak ellátása más módon nem biztosítható. Azaz, ha a munkakör haladéktalan betöltése a tevékenység folyamatos ellátásának biztonságos megszervezéséhez elengedhetetlenül szükséges, és az ehhez szükséges személyi feltételek más munkaszervezési eszközökkel nem biztosíthatók.Először tehát azt kell megvizsgálni, hogy az adott munkakör egyáltalán ellátható-e nem közalkalmazotti formában, azaz: a foglalkoztatás megfelel-e az egyszerűsített foglalkoztatás szóba jöhető formájának, a legfeljebb 5 egymást követő munkanapra szóló [Efo-tv. 2. § 3. pont] alkalmi munkának, hiszen a kreatív és dekoratőr tevékenység egészen biztosan nem minősül mezőgazdasági idénymunkának, statisztálásnak. És nem felel meg a turisztikai idénymunka azon feltételének sem, hogy a munkáltatónak a Ker-tv. 2. §-ának 8. pontja szerinti idegenvezetői, lovasszolgáltató, szálláshely-szolgáltató, utazásszervezői tevékenységet folytató jogalanynak kell lennie. Alkalmi munkásként foglalkoztathatják a kreatív és dekoratőr munkatársat például, ha a falunapon élményfestés/örömfestés foglalkozás tartására van szükség legfeljebb pár napig. Ha azonban a foglalkoztatás tervezett időtartama az 5 napot meghaladná, akkor az vizsgálandó, hogy a kreatív és dekoratőr munkatársat közfoglalkoztatási jogviszony (tehát nem munkaviszony) keretében foglalkoztatnák-e, vagy pedig munkaerő-kölcsönző cég létesítene vele munkaviszonyt, akitől az önkormányzat költségvetési intézménye kölcsönvenné őt. További lehetőség még, hogy iskolaszövetkezettel kötne szerződést az intézmény a szövetkezeti tag munkavégzésének igénybevételére. Arra tehát az előzőek szerint nincs lehetőség, hogy közvetlenül, tartós munkaviszony keretében – nem közalkalmazottként, alkalmi munkavállalóként, közfoglalkoztatottként, kölcsönzött munkavállalóként vagy iskolaszövetkezeti tagként – foglalkoztassák a szóban forgó személyt.Megjegyzendő továbbá, hogy egyik ágazati Kjt. végrehajtási rendelet sem tartalmaz „kreatív és dekoratőr munkatárs” munkaköri megnevezést, tehát közalkalmazott ilyen munkakörben nem alkalmazható. Mivel a munkakör nincs szabályozva, az sem állapítható meg, hogy a közalkalmazottként történő betöltéséhez milyen iskolai végzettség, szakképesítés vagy szakképzettség szükséges, illetve, hogy betöltőjét mely közalkalmazotti osztályba lehetne besorolni. Abban az esetben pedig, ha kérdésükben óvoda önkormányzati intézményről lenne szó, akkor csak a Púétv. alapján, csak a 401/2023. Korm. rendeletben […]
Jelentkezzen be!
Elküldjük a választ e-mailen*
