Baleset utáni munkavállalói igények


60 évesen előrehozott nyugdíjas lettem, de a munkámat folytattam tovább. Több mint 35 éve a nemzetközi árufuvarozásban veszek részt. 2016. I. 20-án rakodás közben megcsúsztam, leestem a platóról. Hívtam a munkáltatómat, elmondtam, hogy nem tudom továbbvinni az árut, mert balesetet szenvedtem. Ott a helyszínen nem kaptam orvosi ellátást, a mellettem rakodó kolléga segített beülni a fülkébe, és vártam a váltótársamat, aki órákkal később érkezett csak meg. Kerülővel hazaszállítottak, mert útközben felvettünk egy új kollégát, akinek azonnal indulnia kellett. A baleseti osztályra nem vittek be, otthon felvittek a harmadik emeletre, és elmentek. Másnap a feleségem mentőt hívott, ami elszállított a baleseti sebészetre. Megállapították, hogy a jobb térdem eltörött, és erős rándulásom van, teljesen begipszelték a lábamat. Még azon a héten felkeresett a munkáltatóm és az irodavezető, elmondtam nekik a történteket. Felajánlották, hogy mivel nem vetne jó fényt a cégre, ha jegyzőkönyvet vennének fel, úgy gondolták, fizetnek mindent utánam, mintha dolgoznék. Mivel régóta ismerjük egymást, rábólintottam. Azt mondták, hogy kiszámolnak egy átlagbért, és azt utalják. Februárban utalták azt az összeget, amiért januárban megdolgoztam, márciusban utaltak 70 000 Ft-ot, áprilisban csak akkor utaltak, amikor telefonáltam, ismét 70 000 Ft-ot. Mivel minden hónap 10-én van fizetés, úgy gondoltam, hogy felkeresem a munkáltatót, hogy a következő fizetésnap előtt tisztázzuk a dolgokat. Sajnos erre nem került sor, mert április 19-én kaptam egy ajánlott levelet, hogy 2016. III. 31-gyel a munkaviszonyomat megszüntették. Másnap bementem a munkaügyi felügyelőségre, és panasz tettem, azóta semmit nem tudok, nem keres senki, pénzt sehonnan nem kapok. Meddig kell még várnom, vagy hova kell mennem? Baleseti jegyzőkönyvet a mai napig nem kaptam. A gyógyulásom sajnos lassú, a mai napig kezelésekre járok.


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2016. augusztus 8-án (136. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2683

[…] fordulhat, a kár bekövetkezésétől számított három éven belül [Mt. 286. § (1) bek.]. Az egészségbiztosítási szabályok értelmében üzemi balesetnek minősül az a baleset, amely a biztosítottat a foglalkozása körében végzett munka közben vagy azzal összefüggésben éri [Ebtv. 52. § (1) bek.]. Üzemi baleset esetén a biztosított munkavállaló teljes költségtérítés mellett veheti igénybe az orvosi ellátásokat, és a korábbi jövedelmét teljesen pótló baleseti táppénzre jogosult.Kérdése szerint a munkáltató mulasztásából eredően (a balesetet nem vizsgálta ki, nem jelentette be) Ön nem tudja igényelni ezeket az ellátásokat. Az ebből eredő károk is érvényesíthetők a munkaügyi perben. Kérdése nem tér ki arra, hogy milyen formában került sor a munkaviszony megszüntetésére március végével. A nyugdíjas munkavállalóval szembeni felmondást ugyan nem kell indokolni [Mt. 66. § (9) bek.], ám a keresőképtelen munkavállalóval szemben közölt felmondás esetén a felmondási idő legkorábban a betegség miatti keresőképtelenség, legfeljebb azonban a betegszabadság lejártát követő egy év elteltével kezdődhet […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.