Alvállalkozó munkáltató felelőssége


Egy építkezésen dolgoztunk többen, a munkáltatónk alvállalkozó volt. A cég a fővállalkozóval szerződést kötött a használt állványok megfelelő biztosításáért, de nekünk kellett azt összeszerelni, mivel késésben voltunk a határidőhöz képest. Az állvány összeomlott, többen súlyosan megsérültek. A munkáltató nem akarja megtéríteni a kárunkat, arra hivatkozik, hogy az állványt nem neki kellett biztosítani, így nem felel érte. Ezzel tényleg mentesülhet a fizetés alól?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2008. augusztus 11-én (5. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 94

[…] munkavégzés hatókörében tartózkodókra veszélyt ne jelentsen. Az összehangolás megvalósításáért a felek által szerződésben megjelölt munkáltató, ilyen kikötés hiányában a fővállalkozó, illetve bármely más olyan személy vagy szervezet, aki, illetve amely a tényleges irányítást gyakorolja, vagy a munkahelyért a fő felelősséget viseli, ha ilyen nincs, akkor az a felelős, akinek a területén a munkavégzés folyik [Mvt. 40. § (1)-(2) bekezdés]. A munkáltató a munkavállalónak munkaviszonyával összefüggésben okozott kárért vétkességére tekintet nélkül, teljes mértékében felel. A munkavállalónak kell bizonyítania, hogy a károkozás a munkaviszonyával okozati összefüggésben következett be [Mt. 174. § (1), (4) bekezdés]. A munkáltató a felelősség alól akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a kárt működési körén kívül eső és egyben elháríthatatlan ok, vagy kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta. A munkáltató működési körébe esnek különösen a munkáltató által feladatai során kifejtett tevékenységgel összefüggő magatartásból, a használt anyag, felszerelés, berendezés és energia tulajdonságából, állapotából, mozgatásából és működéséből eredő okok [Mt. 174. § (2), (5) bekezdés]. A Legfelsőbb Bíróság egy – a kérdésben foglaltakra is irányadó – elvi döntésében kifejtette, hogy a több munkáltató által működtetett munkavégzési helyen az összehangolt munkavégzést előíró […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.