Felmondási védelem csoportos létszámcsökkentés esetén

Kérdés: A munkáltatónknál csoportos létszámcsökkentés végrehajtására került sor. Ennek során egy speciális eset adódott, amelynek jogi értelmezésében különböző álláspontok merültek fel. Az Mt. 75. §-ának (1) bekezdése szerint csoportos létszámcsökkentés esetén az érintett munkavállalókat a felmondás közlését megelőzően 30 nappal tájékoztatni kell. Ezt a tájékoztatást rendkívül fontos körülményként kell figyelembe venni az Mt. 65. § (3)-(5) bekezdései vonatkozásában. A tájékoztatás után hetekkel, de még a felmondás kiadása előtt két héttel az egyik munkavállaló munkavédelmi képviselőként a munkavédelmi bizottság döntése szerint munkajogi védelmet kapott. A munkavédelmi bizottság a döntéséről a munkáltatót azonnal, szabályszerűen tájékoztatta. Álláspontunk szerint a munkáltató nem köteles a munkajogi védettséget figyelembe venni, mert megítélésünk szerint az Mt. 65. §-ának (4) bekezdését kell alkalmazni akkor is, ha az Mt.-ben nincs rá kifejezett utalás. Azaz ha a csoportos létszámcsökkentés hivatalosan bejelentésre került, és ezt követően részesülne a munkavállaló bármilyen munkajogi védelemben, azt jogszerűen figyelmen kívül lehet hagyni. Helyesen gondoljuk, hogy a munkajogi védelem tekintetében is automatikusan kell alkalmazni az Mt. 65. §-ának (4) bekezdésében foglaltakat?
Részlet a válaszából: […] ...tilalmak körében ugyanakkor az Mt. kiemeli, hogy a munkáltató felmondással nem szüntetheti meg a munkaviszonyt a várandósság, a szülési szabadság, a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság, a tényleges önkéntes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 11.

Felmentett prémiuméves – a felmentés visszavonása és a szabadság kérdése

Kérdés: Hó végével felmentettük az egyik, prémiumévek programba való belépéshez szükséges feltételekkel rendelkező alkalmazottunkat. Időarányosan elég sok szabadsága maradt, a prémium­évek programban azonban tudom, hogy nem jár szabadság. Jogszerűen megváltható-e a szabadság? Ha nem, van-e lehetőség arra, hogy – természetesen beleegyezésével – visszavonjuk felmentését, és először természetben kiadjuk a szabadságát, majd az alkalmazottal egyetértésben közös megegyezéssel módosítsuk a kinevezését a programba való belépés céljából.
Részlet a válaszából: […] ...fakadóan afelmentés előtt elmulasztották tájékoztatni az alkalmazottat a programba valóbelépés feltételeiről.A Péptv. a szabadsággal kapcsolatban speciális szabályozásttartalmaz, így a 3. § (2) bekezdése szerint a programba való belépéskor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 22.