Továbbképzési kötelezettség – az elmulasztás következményei

Kérdés: A költségvetési szerv és a köztulajdonban álló gazdasági társaság vezetőinek és gazdasági vezetőinek belső kontrollrendszerrel kapcsolatos képzési kötelezettséget (ÁBPE) ír elő a 370/2011. Korm. rendelet és a 22/2019. PM rendelet. A jogszabály kimondja, hogy a költségvetési szerv vezetője (a kinevezést követően egy éven belül) vagy az általa kijelölt vezető állású személy kétévente köteles a továbbképzésen részt venni, az arról szóló igazolást a munkáltatójának leadni. A vezető a megválasztásakor, illetve a vezetői kinevezése, megbízása alatt köteles-e részt venni az ÁBPE-képzésen, -vizsgán, vagy elegendő, hogy az általa vezetett intézményben már rendelkezik egy kijelölt személy, aki kétévente elvégzi a képzést? Mi szabályozza azt, hogy a vezető helyett az általa kijelölt vezető állású munkavállaló vegyen részt a képzésen? Amennyiben a vezető vagy a helyette kijelölt személy nem teljesíti a megadott határidőben az ÁBPE-képzést, az eredményről szóló igazolást nem mutatja be az irányító szerv vezetője felé a tárgyév december 31-ig, milyen szankciót alkalmazhatnak vele szemben? Mely jogszabály rendelkezik a szankció alkalmazásáról? A 39/2020. EMMI rendelet 4. §-a kimondja, hogy amennyiben a vezető állású kulturális intézmény vezetője két éven belül nem mutatja be az igazoló okiratot, akkor nem foglalkoztatható tovább a munkakörében. A többi költségvetési szerv, gazdasági társaság esetében mely jogszabály rendelkezik a szankciókról?
Részlet a válaszából: […] A 370/2011. Korm. rendelet 12. §-ának (1)-(2) bekezdése szerint a költségvetési szerv vezetője vagy az általa írásban kijelölt személy kétévente a belső kontrollrendszer témakörében az államháztartásért felelős miniszter által meghatározott továbbképzésen vesz részt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 8.

Rugalmas munkarend értelmezése

Kérdés: Az egyik vezetőnk értelmezése szerint az értékesítésben dolgozó kollégáinknak csak 30 óra a heti munkaideje, a fennmaradó 10 órára nem adhat ki neki a főnöke munkát, és nem is kérheti számon. Az érintett munkavállalók rugalmas munkarendben dolgoznak, hetente 30 órát kötelesek az irodában tölteni, hétfőtől péntekig 8 és 14 óra között. A munkaszerződés szerint egyébként teljes munkaidős munkavállalókról van szó. Adhat-e a rugalmas munkarendben dolgozó kolléga felettese utasítást, feladatot a nem kötött heti 10 órára? Ezeket a feladatokat számon is kérheti? A dolgozók által leadott jelenléti ívben kell-e jelezni a nem kötött 10 óra munkaidőt?
Részlet a válaszából: […] ...munkaszerződésekből – a kérdés szerint – egyértelmű, hogy az érintett munkakörökben is teljes munkaidőben dolgoznak a munkavállalók. A munkáltató által meghatározott munkarend csak azt adja meg, hogy a heti 40 órából 30 órát kell kötelezően az irodában eltölteni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. augusztus 26.