Munkavégzési hely megváltoztatása

Kérdés: A gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságról visszatérni szándékozó, egy multi áruházlánc munkavállalója fordult hozzánk a következő kérdéssel. A munkavállaló konkrét munkahelye Budapesten van, de időközben vidékre költözött, és a cég egy lakóhelyéhez közelebbi helyi egységében kívánna újból munkába állni. Jelentkezett is a helyi vezetőnél, aki azzal utasította el, hogy az Mt. 113. §-ának előírásai vonatkoznak rá: mivel a gyermeke még nincs hároméves, ezért korlátozottan foglalkoztatható. A munkavállaló egyébként attól is tart, kifogás lehet a cég részéről, hogy a munkaszerződése szerint a fővárosi egységbe szól a munkavégzés teljesítése. A munkaszerződése értelmében a munkavégzés helye elsődlegesen a munkáltató egyik telephelye, illetve a munkáltató valamennyi magyarországi telephelye és fióktelepe. Úgy véljük, ez a megállapodás mindkét félre egyaránt vonatkozik, azaz nemcsak a munkáltató "áthelyezési szándékát" elégítheti ki, hanem a munkavállaló ilyen irányú igényét is alátámasztja. Jogos-e a munkavállaló igénye az áthelyezésre? Elutasíthatja-e a munkáltató a munkavállaló foglalkoztatását?
Részlet a válaszából: […] ...helyét viszonylag tág keretek között határozza meg, ez azonban a munkavállaló számára egyoldalú "alakító jogot" nem biztosít. Ha a munkáltatói jogkör gyakorlója nem egyezik bele a másutt történő munkavégzésbe, akkor a munkavállaló kénytelen a továbbiakban is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Munkáltatói jogok gyakorlása fizetés nélküli szabadság esetén

Kérdés: Az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság tulajdonosa, aki egyben az ügyvezető is, jelenleg terhes. Az ügyvezető igénybe kívánja venni a TGYÁS-t, illetve a GYES-t, a szülést megelőzően pedig még táppénzes állományba is kerül az egészségi állapota miatt. Mivel a társaság a működését fenn kívánja tartani, helyette egy alkalmazott végezné a munkát. E munkavállaló nem lenne társasági szerződés szerint kinevezett ügyvezető, a munkáltatója pedig továbbra is a jelenlegi ügyvezető lenne. Önök szerint e munkavállaló vonatkozásában a munkáltatói jogkör ügyvezető általi gyakorlása munkavégzésnek minősül?
Részlet a válaszából: […] ...következően – nemcsak az azelőfeltétele, hogy a munkáltató és a munkavállaló elkülönüljön, hanem az is,hogy ne essen egybe a munkáltatói jogkör gyakorlója és a munkavállaló személye.Ebben az esetben ugyanis fogalmilag kizárt a munkaviszony létesítése,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.