Kilépés az önkormányzati társulásból – a következmények

Kérdés: Önkormányzati társulás által fenntartott szociális intézmény vagyunk. A szociális tevékenységek ellátására létrehozott társulásból az egyik önkormányzat kilép, ami az intézményünkben dolgozó négy közalkalmazottat is érinti. A szociális intézmény tovább fog működni három önkormányzat részvételével, a működési engedély módosítása részünkről már folyamatban van. Annak ellenére, hogy a társulást elhagyó önkormányzat már májusban bejelentette kiválását, a településén dolgozó kollégák sorsáról azonban továbbra sincs információnk. Nem tudjuk azt sem, hogy mit szeretne az érintett önkormányzat: a kollégák alkalmazásban maradnak-e az új fenntartóval, milyen formában oldaná meg a törvény által előírt kötelező feladatait, illetve ők intézik-e egyáltalán a működési engedélyüket. Mi lehet ebben az esetben a 2021. július 31. napjával bekövetkező változás megfelelő jogi rendezése: szükséges-e a részünkről a jogviszonyok megszüntetése, és ha igen, ennek mi lehet a módja akkor, ha még nem tudjuk, hogy az érintett négy kollégát ki veszi át? Hogyan kell rendezni a ki nem adott szabadságokat? A kiválás folyamatában mi a helyes eljárás, hogy kollégáim érdekei ne sérüljenek: újra pályázniuk kell az álláshelyekre? Jár-e számukra végkielégítés, és ha igen, kinek kell azt megfizetni? Bizonytalanság van közöttük, hiszen ez idáig a kilépő település nem jelzett feléjük munkaviszonyuk folyamatosságával vagy esetleges megszűnésével kapcsolatosan.
Részlet a válaszából: […] ...keretei között látja el a feladatkörébe tartozó szociális szolgáltatásokat. Az Mt. – a Kjt. 24. §-ának (3) bekezdése alapján a közalkalmazotti jogviszonyokra is alkalmazandó – 36. §-ának (1) bekezdése értelmében ugyanis a gazdasági egység (anyagi vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Kjt. hatálya – az óraadói feladatok ellátása

Kérdés: Állami költségvetési szerv (közoktatás) alkalmazhat-e dolgozókat nem közalkalmazotti jogviszonyban, hanem munkaviszonyban? Másik kérdésem: egyéni vállalkozóval kötünk szerződést óraadói feladatok elvégzésére. A szerződésbe belevesszük, hogy az óraadást nem a szerződő fél, hanem konkrétan egy másik ember látja el, amibe munkáltatói oldalról beleegyezünk. Tehát azért, mert a feladatot ellátó nem számlaképes, mással kötjük meg a szerződést. Ez szabályos?
Részlet a válaszából: […] ...a helyi önkormányzat által (a továbbiakban: munkáltató) a feladatkörébe tartozó közszolgáltatások ellátására foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyára terjed ki." Az ágazati törvény, az Nkt. nem rendelkezik ettől eltérően, az csupán bizonyos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 25.
Kapcsolódó címkék: