Rendkívüli munkáért szabadidő

Kérdés: A Kjt. hatálya alá tartozó munkáltatónál kéthavi munkaidőkeretben, folyamatos, megszakítás nélküli munkarendben foglalkoztatott közalkalmazott egyik telephelyről ideiglenesen (felújítási munkálatok végett) átkerült egy másik telephelyre munkavégzés céljából. A jelenléti íven a kéthavi munkaidőkereten felül végeztek munkát, tehát a munkahelyükön rendelkezésre álltak rendkívüli időben úgy, hogy közvetlen vezetőjük nem tudott munkát biztosítani a hirtelen megnövekedett létszámú közalkalmazottak számára, és a beosztást sem tudta úgy kialakítani, hogy ne kerüljön sor a kéthavi munkaidőkereten túli munkavégzésre. A munkaidőkereten felül végzett rendkívüli munkavégzésért járó alapbért és pótlékot részükre nem pénzben kívánják kifizetni – hivatkozva arra, hogy ugyan be voltak osztva, de fizikailag érdemi munkát nem tudtak végezni –, hanem szabadidővel úgy, hogy nyilatkoztatják a dolgozót, hogy lemond a pénzbeli kifizetésről, illetve elfogadja a felajánlott szabadidőt. Tájékoztatást kérnék arról, hogy ez a megoldás jogszerű-e? Ebben az esetben egy munkaügyi ellenőrzés folyamán a jelenléti íven szereplő rendkívüli munkavégzés, amely nem került kifizetésre a dolgozó részére, járhat-e valamilyen következménnyel? Van-e bármilyen mód, amely lehetővé teszi a jelenléti íven szereplő (a közvetlen vezető aláírásával, tehát tudomásával) kereten túli munkavégzés kifizetését, ha a dolgozó hozzájárulásával sem a munkaidőre járó munkabért, sem a pótlékot pénzben nem térítik meg?
Részlet a válaszából: […] ...esetben alapbérrel (illetménnyel) fizetett, azaz arra nincs lehetőség, hogy az elszámolt rendkívüli munkaidő helyett fizetés nélküli távollétben állapodjanak meg a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 27.

Elszámolás egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén

Kérdés: Egyik dolgozónk 230 000 Ft bruttó bér mellett, fűtési szezonban minden hétvégén (szombat reggel 6 órától vasárnap reggel 6 óráig) fűt. Éves szinten 250 óra túlórát számolunk el. 15%-os éjszakai pótlékot fizetünk, mivel nem jogosult műszakpótlékra. A rendes munkaideje 6.30-tól szól 15 óráig, illetve pénteken 12.30-ig. Kérem, vezessék le az elszámolás menetét!
Részlet a válaszából: […] ...beosztás szerinti munkaidő mértékétől függetlenül – a havi alapbére jár [Mt. 156. § (1) bek. a) pont]. A munkavállalót esetleges távolléteire megillető díjazást, valamint a bérpótlékokat – ideértve a munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzés miatti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 27.