Vezetőváltás az óvodában

Kérdés: Vezetőnk negyven év szolgálati idővel nyugdíjba vonul. Július 31-ig van állományban, utána a munkáltató kiadja a szabadságát, majd nyolc hónap felmentési idő következik, amit a fenntartó engedélyével nem kell munkával töltenie, mentesül a munkavégzés alól, mivel egy munkahelyen töltötte a közalkalmazotti jogviszonyát. A vezetői ciklus második évében van jelenleg. Így számítva 2021. április-május a nyugdíj kezdete. Ilyen esetben törvényileg mikor szabályos a vezetői pozíció meghirdetése, a pályázat kiírása? Én mint helyettes pályázatot szeretnék beadni. A fenntartó közölte, hogy a felmentési idő első négy hónapjában nem vehetünk fel embert, csak a felmentési idő második négy hónapjára. Gondolom, a vezetői feladatok ellátásával engem mint helyettest fognak megbízni. A vezető távolléte – a szabadság, illetve a munkavégzési kötelezettség alóli felmentés – alatt a vezetői feladatok ellátása a szervezeti és működési szabályzat alapján történik, vagyis a feladataim közé tartozik. Ezt óvodai csoportbeli tevékenységem mellett kell ellátnom, vagy már óvodai csoport vezetése nélkül? A bérezés hogyan alakul, amennyiben vezetői feladatok ellátásával is megbíznak? Ugyanennyi illetményért a plusz vezetői feladatokat el kell látnom? Hatcsoportos óvodáról van szó. A jelenlegi vezetővel harminc éve dolgozunk együtt, én öt éve helyettesként. Együtt vezettük az intézményt, készülve a nyugdíjazására. A folyamat és a díjazás kérdése nem világos számunkra (az óraszámok alakulása, a munkaidő, a vezetői pótlék a szabadságára és a felmentési idejére, vezetői pályázat meghirdetésének ideje).
Részlet a válaszából: […] ...azt az óvodai csoportbeli tevékenysége mellett kell ellátnia. Abban az esetben, ha a magasabb vezetői, vezetői megbízással rendelkező pedagógus helyettesítésének ideje eléri a tíz munkanapot, a helyettesítő pedagógus heti tanóráinak, foglalkozásainak számát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Munkáltatói jogkör hiányában közölt felmentés

Kérdés: Az óvodavezetői pályázat pályázó hiányában eredménytelen volt. Ezt követően a vezetői feladat ellátására egyéves időtartamra megbízásra került egy olyan személy, aki intézményvezetői szakvizsgával nem rendelkezett, tehát megbízása álláspontom szerint semmis. Ezt követően az intézményvezető alapítói határozat alapján létszámcsökkentés címén megszüntette az egyik óvónő jogviszonyát. A semmis vezetői megbízás alapján tett egyoldalú munkáltatói intézkedés jogszerű, avagy jogellenes?
Részlet a válaszából: […] ...pontjának általános szabálya alapján nevelési-oktatási intézményben az intézményvezetői megbízás feltétele – többek között – a pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség. A megbízás pályázat alapján adható. A 326/2013. Korm....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 15.