Gyermekgondozási szabadságról visszatérés és a munkáltatói fogadtatás

Kérdés: Egy nagyvállalatnál dolgozom. Még gyakornokként tanulmányi szerződést kötöttem a munkáltatóval szakirányú egyetemi végzettség megszerzésére. A szerződésben rögzített tanulmányok elvégzése után, részben GYES alatt saját döntésem alapján szakirányú PhD-képzésen is rész vettem. Időközben két gyermekem született. Nemrégiben úgy határoztam, hogy visszatérek dolgozni, álláspontom szerint azonban a munkáltatóm ezt meg akarta akadályozni, és szerintem több esetben visszaélt a jogaival, pl. a 2 éves, kisebbik gyermekem bölcsődei felvételéhez a munkáltatói igazolást nem akarta kiadni; írásban arról tájékoztatott, hogy nem tud a végzettségemnek megfelelő munkát biztosítani, ugyanakkor tudomásom van arról, hogy számos, alacsonyabb végzettségű munkavállalót vettek fel. Ezt követően, vélhetően a GYES melletti munkavégzés adta védettségem miatt, alacsony bérezéssel mégis foglalkoztatott, és olyan információk is eljutottak hozzám, hogy az elsők között meg fognak válni tőlem, amint tehetik. A vállalat kollektív szerződésében meghatározottakkal szemben alacsonyabb pozícióba soroltak be, és alacsonyabb fizetést kapok az ott leírtaknál. Tudomásom szerint, minden hasonló helyzetben lévő munkavállalóhoz így viszonyul a munkáltató. Jogosan jár el velem, illetve a hasonló helyzetben lévő munkavállalókkal szemben?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltatói intézkedéssel szemben -,akkor a munkáltató nem járt el jogellenesen.Ezen túlmenően pedig a munkáltatónál érvényben lévőkollektív szerződés is rendelkezhet a munkavállalók képzettség szerintibesorolásáról és a besorolásnak megfelelő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.

Előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése

Kérdés: Előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult munkavállaló milyen módon szüntetheti meg munkaviszonyát, illetve melyik megszüntetési mód a legkedvezőbb számára, ha nincs kollektív szerződés a cégnél, vagy nem rendelkeznek abban a nyugdíjba vonuló munkavállalókról? Megszüntetés iránti kérelmét mikor kell közölnie munkáltatójával?
Részlet a válaszából: […] Előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult az öregséginyugdíjkorhatár betöltését megelőzően az a 60. életévét betöltött, 1950-benszületett férfi és az az 59. életévét betöltött, 1952-ben vagy 1953-banszületett nő, aki legalább 40 év szolgálati időt szerzett, és azon a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 4.