Munkaviszony azonnali hatályú felmondásának következményei

Kérdés: Egy kolléga 2020. február 1-jén kezdett nálunk dolgozni, munkaszerződését határozott időre kötöttük, 2021. március 31. volt a szerződés vége. 2020. október 12-én beadta az azonnali hatályú felmondását, részletes indoklással a nem megfelelő munkakörülmények miatt. 2020. október 19-én társaságunk kiértesítette, hogy nem fogadja el az azonnali hatályú felmondást, mivel a felsorolt indokokat nem tartjuk elfogadhatónak, megalapozottnak. Felszólítottuk, hogy vegye fel a munkát. 2020. október 26-án a kolléga személyesen megjelent a központi irodában a kilépőpapírjainak átvételére, és tagadta, hogy megkapta volna társaságunk értesítését, így személyesen is átvetettük vele válaszlevelünket, és jeleztük, hogy vegye fel a munkát. Ő ezt megtagadta, munkavégzésre nem jelent meg. Tekinthető-e a dolgozó részéről történő jogellenes felmondásnak, hogy a felszólítás ellenére nem veszi fel a munkát? Meddig kell várni, hogy megjelenjen a munkahelyén? Kell-e ismételt felszólítást tennünk, hogy vegye fel a munkát, illetve felszólítani, hogy igazolja 2020. október 12-étől kezdve a hiányzása okát? Miként tudjuk elszámolni a 2020. október 12. óta eltelt időszakot, különösen a 12-én beadott azonnali hatályú felmondása és az értesítés kézhezvétele közötti időszak tekintetében?
Részlet a válaszából: […] ...fordulnia [Mt. 287. § (2) bek. b) pont]. Ebből következően nem kell részére további felszólításokat kiadni, nincs sem igazolt, sem igazolatlan távolléte október 12-ét követően, mivel a munkaviszonya ezen a napon megszűnt. Így részére eddig az időpontig kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 24.

Szabadságmegváltás – a távolléti díj számítása

Kérdés: A törvény rendelkezik a szabadság kötelező megváltásáról a munkaviszony végén. Ilyenkor milyen esedékesség alapján kell kiszámítani a távolléti díjat, lévén hogy valójában nem távollétről van szó? Munkáltatói felmondás esetén lehetséges, hogy az eltérő esedékesség miatt máshogyan kell számolnunk a felmentési időre járó juttatásnál és máshogy a szabadságmegváltás esetén? Azonnali hatályú felmondás mellett is mindenképpen meg kell váltanom a szabadságot? Az indok egyébként az, hogy igazolatlanul hiányzott több napot is a munkavállaló. Megtehetem-e, hogy az igazolatlan napokból néhányra szabadságot írok ki?
Részlet a válaszából: […] ...esetén is meg kell váltani az igénybe nem vett időarányos szabadságot. Arra nincs mód, hogy a munkáltató utólag adjon ki szabadságot az igazolatlan távollét idejére, ilyenkor is kötelező a pénzbeli megváltás. Megjegyezzük, hogy ennek a díjazás szempontjából...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 14.