Vezetőváltás az óvodában

Kérdés: Vezetőnk negyven év szolgálati idővel nyugdíjba vonul. Július 31-ig van állományban, utána a munkáltató kiadja a szabadságát, majd nyolc hónap felmentési idő következik, amit a fenntartó engedélyével nem kell munkával töltenie, mentesül a munkavégzés alól, mivel egy munkahelyen töltötte a közalkalmazotti jogviszonyát. A vezetői ciklus második évében van jelenleg. Így számítva 2021. április-május a nyugdíj kezdete. Ilyen esetben törvényileg mikor szabályos a vezetői pozíció meghirdetése, a pályázat kiírása? Én mint helyettes pályázatot szeretnék beadni. A fenntartó közölte, hogy a felmentési idő első négy hónapjában nem vehetünk fel embert, csak a felmentési idő második négy hónapjára. Gondolom, a vezetői feladatok ellátásával engem mint helyettest fognak megbízni. A vezető távolléte – a szabadság, illetve a munkavégzési kötelezettség alóli felmentés – alatt a vezetői feladatok ellátása a szervezeti és működési szabályzat alapján történik, vagyis a feladataim közé tartozik. Ezt óvodai csoportbeli tevékenységem mellett kell ellátnom, vagy már óvodai csoport vezetése nélkül? A bérezés hogyan alakul, amennyiben vezetői feladatok ellátásával is megbíznak? Ugyanennyi illetményért a plusz vezetői feladatokat el kell látnom? Hatcsoportos óvodáról van szó. A jelenlegi vezetővel harminc éve dolgozunk együtt, én öt éve helyettesként. Együtt vezettük az intézményt, készülve a nyugdíjazására. A folyamat és a díjazás kérdése nem világos számunkra (az óraszámok alakulása, a munkaidő, a vezetői pótlék a szabadságára és a felmentési idejére, vezetői pályázat meghirdetésének ideje).
Részlet a válaszából: […] ...meghatározott óraszámban kell meghatározni. Így például az intézményvezető heti óvodai foglalkozásainak a száma– legalább 450 fő gyermeklétszám esetén 6 óra,– 200-449 fő közötti gyermeklétszám esetében 8 óra,– 50-199 fő közötti gyermeklétszám esetén 10...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Napközi – a neveléssel-oktatással lekötött munkaidő része

Kérdés: Egyik felső tagozaton tanító tanárunkat a napközibe is beosztottuk munkavégzésre. Vita alakult ki a pedagógussal, hogy ez a tanulók felügyeletének számít-e, vagy foglalkozásnak, azaz: beszámít-e a neveléssel-oktatással lekötött munkaidőbe, vagy sem?
Részlet a válaszából: […] ...számára a kötött munkaidő neveléssel-oktatással le nem kötött részében – előre tervezett beosztás szerint vagy alkalomszerűen – gyermekek, tanulók (tanórai és egyéb foglalkozásnak nem minősülő) felügyelete rendelhető el. Az egyéb foglalkozás tehát nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 22.
Kapcsolódó címkék: