Munkavállaló felelősségre vonása kötelezettségszegés hiányában


Egy taxitársaságnál dolgozom szerződött partnerként mint ellenőr. Ennek során feladatom a kollégák engedélyeinek, ruházatának, ápoltságának, viselkedésének ellenőrzése, esetleg szankcionálása. A munkámat kiválóan végeztem, többször felkértek pluszfeladatokra, jutalmaztak érte, és dicséretben is részesítettek. Sajnos az ellenőrzéseim során olyan személyeknél is találtam hibát, akik a főnökséggel közeli barátságban vannak. Ezeket (pl. drogfogyasztás, ittas vezetés, fuvarkisajátítás, trehány, rendetlen fuvarozás stb.) jeleztem is, de ezzel "darázsfészekbe nyúltam". A taxitársaság vezetője felhívott, konferenciabeszélgetés keretében az etikai bizottság vezetője előtt megfenyegetett engem, a családom, a karrierem, az engedélyeim, a megélhetésem. Ezt követően a saját ellenőr kollégáimat állították rám, hogy keressenek valamit, ami alapján be lehet rángatni fegyelmi tárgyalásra. Találtak is egy olyan esetet, amiben korábban pár nappal megszüntető határozatot hoztak. Engem berendeltek fegyelmi eljárásra. Ez alatt a pár nap alatt nem tudtam elvégezni a munkámat rendesen, nem tudtam szolgáltatni, amiért havi díjat fizetek, megfélemlítettek. Féltem a feleségem, hogy rajta állnak bosszút, mert ő is ennek a cégnek a szerződött partnere. Mit tudok tenni?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2017. július 17-én (151. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3006

[…] kollégáknál szabálytalanságokat tárt fel, és ezt jelentette, nem eredményezheti azt, hogy a munkáltató munkaviszonyból származó kötelezettség vétkes megszegése miatt hátrányos jogkövetkezményt alkalmazhasson [Mt. 56. § (1) bek.]. Ha ezt mégis megteszi, az olyan jogellenes munkáltatói intézkedés lesz, mellyel szemben 30 napon belül keresetlevelet nyújthat be a közigazgatási és munkaügyi bíróságnál [Mt. 287. § (1) bek. c) pont]. Ezenfelül a munkáltató csak akkor alkalmazhat a munkavállalóval szemben a kötelezettségszegés súlyával arányos hátrányos jogkövetkezményeket, ha ezt a lehet ő séget kollektív szerz ő dés vagy – ha a munkáltató vagy a munkavállaló nem áll kollektív szerz ő dés hatálya alatt – a munkaszerz ő dés tartalmazza. (Megjegyzend ő , hogy az Mt. nem használja a " fegyelmi eljárás " kifejezést, helyette a munkaviszonyból származó kötelezettség vétkes megszegése esetére irányadó szabályokat tartalmazza.) Mivel nem derül ki a kérdésb ő l, hogy a munkáltató pontosan milyen ügyben kezdeményezte Önnel szemben a " fegyelmi " , illetve az etikai eljárást, valamint nem ismerjük az irányadó eljárási szabályokat sem, ennél pontosabban nem tudunk állást foglalni a kérdésben.Ha a munkáltató Önnel vagy hozzátartozójával szemben olyan intézkedést tesz (pl. hátrányos jogkövetkezményt szab ki, vagy megszünteti a munkaviszonyát), amely egyébként formálisan jogszer […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.