Szabadság kiadása tárgyévet követően


Tavaly év közben a sok munka miatt nem nagyon tudtam szabadságra menni. Már novemberben jeleztem a főnökömnek, hogy ki kéne vennem, mert különben bent marad, de azt mondta, legfeljebb a két ünnep közötti időt tudja kiadni, mert egy nagyobb megrendelésen dolgozunk. Év végén ugyan kivettem a bent lévő szabadságaim egy részét, de még így is maradt tizenhat napom. Elveszett, vagy kivehetem ebben az évben?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2015. február 2-án (112. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2192

[…] járó pótszabadságot a munkáltató a tárgyévet követő év végéig adhatja ki; valamint– a munkáltató oldalán kivételesen fontos gazdasági érdek vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok merült fel, ekkor az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki a szabadság legfeljebb egynegyedét, de csak akkor, ha kollektív szerződés erre felhatalmazta (Mt. 123. §).Kivételesen fontos gazdasági érdeket megalapozó körülmény lehet a munkáltató gazdálkodási körében felmerülő ok. Ennek tekintendő például egy állandó üzleti partnertől érkező rövid határidős, fontos megrendelés az év végén, vagy két azonos munkakörű munkavállaló közül az egyik megbetegedése. Ennek az oknak azonban a munkaszervezéstől függetlennek kell lennie, ami azt jelenti, hogy azt a munkáltató a várható munkamennyiséget és a rendelkezésre álló létszámot számításba véve, más eszközökkel (pl. más munkarend alkalmazásával, kölcsönzött munkaerő igénybevételével) nem oldhatja meg. Így például a kereskedelemben a munkáltatónak előre számolnia kell a karácsonyi ünnepek előtti "hajrával", ezért a munkavállalók szabadságát úgy kell az év során kiadnia, hogy decemberre lehetőleg ne maradjon felhalmozódott szabadság. A szabadság […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.