Határidő és időtartam számítása – eltérő szabályok


Egyik munkavállalónkkal nem voltunk megelégedve. A szerződésében három hónap próbaidőt kötöttünk ki. A próbaidő 2014. szeptember 27-én, szombaton telt le. Mivel előző nap a munkavállaló nem jött be dolgozni, mi postán feladtuk neki a próbaidő alatti azonnali hatályú felmondást, melyet a következő hétfőn kézhez is vett. Most azonban azzal keresett meg a munkavállaló, hogy jogellenes volt a felmondásunk, mivel a próbaidő letelte után mondtunk fel neki, és ezért bírósághoz is fog fordulni. Megalapozott lehet a követelése, hiszen mi még a próbaidő alatt feladtuk neki a nyilatkozatunkat?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2014. november 3-án (108. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2118

[…] bek. a) pont]. Arra tehát mindkét félnek ügyelnie kell, hogy az azonnali hatályú felmondás közlésére a próbaidő tartama alatt kerüljön sor.A törvény eltérő szabályokat állapít meg a határidő és az időtartam számítására. A határidő számítása a határidő megkezdésére okot adó intézkedést (eseményt) követő napon kezdődik [Mt. 25. § (3) bek.]. A határidő az utolsó napjának végén jár le. A határidőt az Mt. eltérő rendelkezése hiányában akkor kell megtartottnak tekinteni, ha a lejárat napjának végéig a jognyilatkozatot közlik, vagy ezen időpontig az egyéb magatartás tanúsítása megtörténik [Mt. 25. § (6) bek.].A próbaidő ugyanakkor nem határidő, hanem időtartam, amelyre a határidőre vonatkozó törvényi rendelkezések nem alkalmazhatók. A munkaviszonyra vonatkozó szabályban vagy a felek megállapodásában meghatározott, határidőnek nem minősülő időtartam számításánál a fentiektől eltérően a naptár az irányadó […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.