Hatósági szerződés megszegése


2006-tól foglalkoztatás bővítését szolgáló támogatásban részesült bt.-nk, amely időközben jogutód nélkül megszűnt. A támogatás nyújtásáról szóló hatósági szerződésben kikötött foglalkoztatási kötelezettségünknek csak részben – 3-ból 2,5 éves foglalkoztatást teljesítettünk – tudtunk eleget tenni, ezért szerződésszegésre hivatkozva a munkaügyi központ a támogatási összegnek a teljes mértékben történő visszatérítéséről rendelkezett. Jogszerű-e a központ határozata? Méltányosság címén kérhetjük-e a visszatérítendő támogatási összeg elengedését?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2009. március 16-án (15. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 277

[…] végzéssel rendeli el. Ha a foglalkoztatási kötelezettségüket úgy vállalták a hatósági szerződésben, hogy egyúttal a Ket. 77. § (2) bekezdésében foglalt következményeknek is alávetették magukat, és a foglalkoztatási kötelezettségüknek nem tettek eleget, akkor a munkaügyi központ támogatás visszafizetésének végrehajtását elrendelő határozata jogszerűnek tekinthető. Az Flt. 21. § (3) bekezdése alapján a támogatás további folyósítását meg kell szüntetni, és a támogatásban részesülő köteles a támogatást visszafizetni, ha megszegi a hatósági szerződésben foglaltakat. A támogatást a kötelezettségszegés napjától a visszakövetelésről rendelkező határozat meghozatalának napjáig – a Ket. 138. §-ának (3) bekezdése alapján számított késedelmi pótlékkal növelt összegben – kell visszafizetni. Ha a visszafizetésről rendelkező határozatban meghatározott határidőt a támogatásban részesülő elmulasztja, akkor ettől kezdődően a befizetés napjáig szintén késedelmi pótlékot kell felszámolni. Szükséges figyelemmel lenni a konkrét eset körülményeire, és a hatósági szerződés pontos tartalmára. Elképzelhető, hogy a hatósági szerződés alapján a foglalkoztatási kötelezettség részleges teljesítésére figyelemmel nem kell a teljes támogatási összeget visszafizetni, hanem annak csak időarányos részét. A végrehajtást elrendelő végzéssel szemben az ügyfél – a Ket. 130. §-ának (4) bekezdése alapján – keresettel fordulhat a közigazgatási ügyekben eljáró bírósághoz, […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.