Képzés – visszatéríthető a költsége?


Cégünknél belső képzéseket tartunk, ahol olyan ismereteket szerezhetnek a dolgozók, amelyeket konkurens cégeknél is fel tudnak használni, illetve nyelvismeretük is bővül. Megítélésünk szerint, ha ezeket az ismereteket a munkaviszony megszűnése után volt alkalmazottunk továbbhasznosítja, akkor ezért legalább a képzés költségeit indokolt lenne visszafizetnie. Beírható-e ilyen kötelezettség a munkaszerződésébe?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2009. február 23-án (14. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 260

[…] kötelezi magát, hogy a megállapodás szerinti tanulmányokat folytatja, illetőleg a képzettség megszerzése után meghatározott időn keresztül a munkáltatóval munkaviszonyát fenntartja. Nem köthető tanulmányi szerződés, ha a tanulmányok elvégzésére a munkáltató kötelezte a munkavállalót. A belső, illetve nyelvi képzésen való részvétel költségeit - amennyiben a képzés kötelező – teljes egészében a munkáltató köteles állni, a törvény rendelkezése ugyanis abból indul ki, hogy az ilyen képzés a munkáltató érdekében áll. Ennek megfelelően a képzés költségei sem követelhetők vissza a munkáltató által akkor, ha a munkaviszony megszűnik. Tanulmányi szerződés esetén pedig csak akkor követelhető vissza a munkáltató által adott támogatás, ha a munkavállaló megsérti a szerződés valamely rendelkezését. A kérdésben szereplő munkaszerződéses kikötés jogellenes, és mint ilyen, semmis. Más kérdés, hogy az Mt. 3. § (5)–(6) bekezdése szerint a munkavállaló a munkaviszony fennállása alatt nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné, a munkaviszony megszűnését követően pedig akkor köteles erre, ha a munkáltatóval ún. versenytilalmi megállapodást kötött. A versenytilalmi megállapodás polgári jogi szerződés, amelyben a munkavállaló megfelelő ellenérték fejében legfeljebb 3 évig kötelezheti magát, hogy a munkáltató gazdasági érdekeit nem veszélyezteti, így például […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.