Egészségügyi alkalmatlanság megállapításának kérdései

Kérdés: A keresőképtelen munkavállaló táppénzjogosultsága lejárt, és betegségének súlyossága miatt nagy valószínűséggel már nem várható, hogy a háziorvos keresőképessé nyilvánítja a jövőben. Keresőképtelenségére tekintettel a munkáltató foglalkozás-egészségügyi orvosa sem tudja megvizsgálni, alkalmatlannak nyilvánítani munkakörében a munkavállalót, ebből következően a munkáltató számára nincs felmondási ok sem, ami alapján munkáltatói felmondásra kerülhetne sor, álláspontunk szerint. Az ebben a helyzetben lévő keresőképtelen munkavállaló a megváltozott munkaképességű személyek ellátásainak érdekében nyújtott be kérelmet az illetékes járási hivatalhoz. Ennek az eljárásnak a keretében, az ezen szerv által kiállított orvosi vélemény megállapítja a munkavállaló össz-szervezeti egészségkárosodásának és egészségi állapotának százalékos mértékét, valamint a komplex minősítést végző I. fokú szakértői bizottság összefoglaló véleménye is a munkáltató rendelkezésére áll a megváltozott munkaképesség minősítéséről, illetve a megváltozott munkaképességű személyek ellátásainak megállapításához. Ezen dokumentumokra hivatkozással azonban a munkáltató foglalkozás-egészségügyi orvosának véleménye hiányában a munkáltató jogszerűen szüntetheti-e meg egészségügyi alkalmatlanságra történő hivatkozással a munkaviszonyt?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató a felmondását köteles megindokolni. Afelmondás indoka határozatlan idejű munkaviszony esetében lehet a munkavállaló képességével (egészségügyi alkalmatlanságával) összefüggő ok [Mt. 66. § (1)-(2) bek.]. A munkavállaló keresőképtelensége tartama...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Szabadságra való jogosultság – a munkában töltött idő

Kérdés: Cégünknél a szabadságra jogosító idő megállapításánál merültek fel problémák. Ha a felmondási időre a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, akkor a felmentési idő tartamára jár-e szabadság? Ha valamelyik munkavállalónk például 55 napig táppénzen van, akkor neki milyen időtartam után jár szabadság: mind az 55 napra, vagy csak 25 napra? Továbbá, ha táppénz esetén jól értelmezzük, hogy az első harminc napra jár szabadság, akkor a 2013. évről áthúzódó táppénz esetén 2014-ben újra indul ezen harminc nap számítása (tehát adott esetben 2014. januárban töltendő táppénzes állomány alatt is jogosult szabadságra)?
Részlet a válaszából: […] ...alól többek között a munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott tartamra [Mt. 55. § (1) bek. k) pont]. Ilyen időtartam a munkáltatói felmondás esetén a felmondási idő legalább felének megfelelő munkavégzés alóli felmentés tartama, azaz a felmentési idő is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. március 17.