Állásidő elrendelése munkaszüneti napra

Kérdés: A munkáltató 2014. október 23-án – munkaszüneti napon – bértakarékosság céljából az ezen a napon munkavégzésre kötelezett munkavállalók részére az Mt. 146. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva állásidőt kívánt elrendelni. A munkáltató jogi érvelése szerint az Mt. 97. §-ának (4) bekezdésére hivatkozva jogosult ilyen munkaidő-beosztást elrendelni. Mivel pedig foglalkoztatási kötelezettségének nem tud eleget tenni, az állásidőnek felel meg. Megítélésem szerint a munkáltató ezzel a magatartásával megsérti az Mt. 6. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat, azaz olyan magatartást tanúsít, amely a másik fél jogát, jogos érdekét sérti. A gyakorlatban lehetetlennek tartom azt az állapotot, hogy az adott munkakörben 2014. október 22-én 22 óráig folyamatos munkavégzés folyik, majd 2014. október 24-én 6 órától ismételten van munka a területen. Megjegyezni kívánom, hogy a munkáltató ezt a gyakorlatot már 2014. augusztus 20-án megpróbálta alkalmazni, azonban a szakszervezet fellépése miatt ettől a szándékától elállt. A probléma most újra jelentkezett, és a munkáltató azzal próbál érvelni, hogy jogi szakértők szerint intézkedése jogszerű.
Részlet a válaszából: […] ...Mindazonáltal elképzelhető, hogy a konkrét esetben a munkaszüneti napra időzített állásidő miatt a munkavállaló elesik egyéb, a kollektív szerződésben, vagy a munkáltató egyoldalú kötelezettségvállalásában biztosított juttatástól. Ilyen esetben – ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 24.

Ágazati kollektív szerződés felmondása

Kérdés: A Sütőipari Ágazati Kollektív Szerződés felmondása 2013. július 15-én jelent meg a Magyar Közlönyben azzal, hogy a megjelenéstől számított 30 nap elteltével lép hatályba a felmondás, azaz augusztus 15-én. Ha hónap közben tér vissza a munkáltató az Mt. hatálya alá, az hogyan befolyásolja az ágazatban előírt bérekre, pótlékokra vonatkozó szabályok alkalmazhatóságát? Például: hogyan alakul a túlóra számítása, hiszen eredetileg a kollektív szerződés szerint 2013. január 1-jétől éves szinten 300 túlórával lehetett tervezni, ám az év közben bekövetkezett változásnak köszönhetően 2013. 08. 15-től újra az éves 250 órás túlórára vonatkozó szabály lép életbe? Hogyan jár el helyesen a munkáltató az éves túlóra számításával kapcsolatban?
Részlet a válaszából: […] ...időpontot követően, hogy az ágazati kollektív szerződés hatályát vesztette, mindazok az eltérő rendelkezések, amelyek abban szerepeltek, nem alkalmazhatók – akár a munkavállalók javára, akár hátrányára szóltak. Kivételt képeznek ez alól azok a rendelkezések,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 16.