Munkáltatói kárfelelősség a perben felülvizsgált szakvélemény alapján

Kérdés: Fennáll-e a munkáltatónak elmaradt jövedelem címén történő kártérítési felelőssége abban az esetben, ha a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát a másodfokú orvosi szakvéleményről való tudomásszerzést követően azért szüntette meg, mert mind az első-, mind a másodfokú foglalkozás-egészségügyi orvos szakvéleménye szerint a munkavállaló az adott munkakörben történő foglalkoztatásra egészségi állapota miatt nem alkalmas, utóbb azonban a bíróság az első-, illetve másodfokú orvosi szakvéleményekben foglaltaktól eltérően szakértői vélemény alapján azt állapítja meg, hogy a munkavállaló a munkaviszony megszüntetésekor egészségi állapota alapján alkalmas volt az adott munkakörben foglalkoztatásra? A kérdést feltevő munkáltató egy, a korábbi Mt. hatálya alatt megjelent, a BH 1990.362 döntésben szereplő érvelésre, illetve jogi következtetésre tud csak támaszkodni. Munkáltatóként ugyanis nincs tudomása arról, hogy a munkavállalónak milyen betegségei vannak, azok milyen súlyúak, illetve arról sem, hogy a betegség tartós-e. E lényeges tények ismeretének hiányában a munkáltató nem tudja érdemben vitatni az orvosi szakvéleményekben foglaltakat, ráadásul a másodfokú orvosi szakvéleménnyel szemben további jogorvoslati lehetőség is kizárt, továbbá az egészségi állapotuk miatt nem alkalmas személyeket a munkáltató a munkavédelmi jogszabályok alapján sem foglalkoztathatja.
Részlet a válaszából: […] ...miatt bekövetkező alkalmatlanságra hivatkozva. Kérdésként merül fel, hogy fennáll-e a munkáltatónak elmaradt jövedelem címén a kártérítési felelőssége, ha utóbb a bíróság a szakértői vélemény alapján azt állapítja meg, hogy a munkavállaló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 14.

Alkalmassági vizsgálat díjának megtéríttetése

Kérdés: A dolgozó béréből az alkalmassági orvosi díjat le lehet-e vonni például azért, mert a próbaidőt sem töltötte le? Cégünk hatalmas összegeket fizet ki az orvosnak, és van olyan dolgozó, aki csupán három napot dolgozik.
Részlet a válaszából: […] ...meg. Ugyanakkor, ha a munkaviszonyt a munkavállaló jogellenesen szünteti meg, az erre tekintettel bíróság előtt követelhető átalány kártérítés (a munkavállalói felmondás esetén irányadó felmondási időre eső távolléti díj) e költségeket is fedezi [Mt. 84....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 29.