Felmondási védelem csoportos létszámcsökkentés esetén

Kérdés: A munkáltatónknál csoportos létszámcsökkentés végrehajtására került sor. Ennek során egy speciális eset adódott, amelynek jogi értelmezésében különböző álláspontok merültek fel. Az Mt. 75. §-ának (1) bekezdése szerint csoportos létszámcsökkentés esetén az érintett munkavállalókat a felmondás közlését megelőzően 30 nappal tájékoztatni kell. Ezt a tájékoztatást rendkívül fontos körülményként kell figyelembe venni az Mt. 65. § (3)-(5) bekezdései vonatkozásában. A tájékoztatás után hetekkel, de még a felmondás kiadása előtt két héttel az egyik munkavállaló munkavédelmi képviselőként a munkavédelmi bizottság döntése szerint munkajogi védelmet kapott. A munkavédelmi bizottság a döntéséről a munkáltatót azonnal, szabályszerűen tájékoztatta. Álláspontunk szerint a munkáltató nem köteles a munkajogi védettséget figyelembe venni, mert megítélésünk szerint az Mt. 65. §-ának (4) bekezdését kell alkalmazni akkor is, ha az Mt.-ben nincs rá kifejezett utalás. Azaz ha a csoportos létszámcsökkentés hivatalosan bejelentésre került, és ezt követően részesülne a munkavállaló bármilyen munkajogi védelemben, azt jogszerűen figyelmen kívül lehet hagyni. Helyesen gondoljuk, hogy a munkajogi védelem tekintetében is automatikusan kell alkalmazni az Mt. 65. §-ának (4) bekezdésében foglaltakat?
Részlet a válaszából: […] ...kell fennállnia ahhoz, hogy a munkavállaló védelem alatt álljon [Mt. 65. § (4) bek.]. Amennyiben a felmondási tilalomra okot adó feltétel a tájékoztatást követően következett be, akkor sem illeti védelem a munkavállalót, ha a felmondás közlésekor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 11.

Várandósság bejelentése a munkáltatónak

Kérdés: Az új Mt. szerint a terhesség automatikusan már nem jelent felmondási védelmet. Eltitkolhatja-e a női munkavállaló jogszerűen a terhességét? Kötelezhető-e a nő, hogy nyilatkozzon arról, hogy terhes? Milyen kötelezettségek vonatkoznak ezzel kapcsolatosan a munkáltatóra?
Részlet a válaszából: […] ...nőtől tehát elvárható, hogy amint bizonyosságot szerez várandós állapotáról, erről – jóhiszeműen eljárva – tájékoztassa a munkaadóját is.Nem csupán a felmondási tilalom miatt érdeke ez, de a munkáltatót vele szemben egyéb kötelezettségek is terhelik, amelyeknek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 29.