Ki nem fizetett jutalék követelése

Kérdés: Napi bejelentéssel dolgoztam egy call centerben március közepétől április közepéig egy munkaközvetítő által, két szerződéssel, hogy egész hónapban tudjak dolgozni. Közben tartósan munkanélküli vagyok, és azért, hogy ne nekem kelljen társadalombiztosítást fizetnem, javasolták, hogy jelentkezzek be szociális segélyre. Április közepén a vezető alpári módon beszélt velem, ezért kértem egy hét szabadságot, közben más állásra is pályáztam. A call centerbe már nem mentem vissza. A munkaközvetítő e hó 10. napjáig kifizette az óradíjamat, de a call center a jutalékomat nem, annak ellenére, hogy nagyon ügyes voltam, és átlagon felül teljesítettem, mondván, nem volt meg a kötelező óraszámom. Kétheti jutalékot nem fizettek ki, 15-20 ezer forint közötti összegről van szó, ami nekem nagy pénz. A call center 50 és 100 forintot fizetett egy üzletkötésért. Jogos-e ez? Azt, hogy nála dolgoztam, csak az ott dolgozók, a jelenléti ív és a rögzített hanganyag igazolja. Tudok-e ezzel a helyzettel valamit kezdeni? Amikor eldöntöttem, hogy nem megyek vissza, felhívtam a munkaközvetítő céget, hogy kell-e valami megszüntető papírt aláírni, kiderült, hogy nem voltam sehova bejelentve, ezért nem kell semmit sem alá írni.
Részlet a válaszából: […] ...bejelentése az erre irányadó szabályok szerint). Ugyanakkor a meglévő információk birtokában abból indulunk ki, hogy munkaviszony, de nem munkaerő-kölcsönzés keretében látta el a munkakörét. Összességében hangsúlyozzuk, hogy az Ön által kötött szerződések, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. június 25.
Kapcsolódó címkék:    

Kölcsönvevői feladatok munkaerő-kölcsönzésnél

Kérdés: Cégünk bérmunkaerőt alkalmaz, ahol a bérmunkások vezetője folyamatosan változtatja az emberek státuszát, munkaviszony és alkalmi munkavállaló között. Mennyire kell nekem figyelni, hogy náluk milyen módon vannak bejelentve a munkavállalók, és kell-e figyelnem a dolgozót, hogy épp miért van távol? A betegállományt kell-e figyelnem, mivel hozzám nem kerül a betegállományi papír?
Részlet a válaszából: […] ...munkaerő-kölcsönzésre irányuló jogviszony a kölcsönbe adóval áll fenn, ezért e munkáltató felelőssége arról gondoskodni, hogy a munkavállaló rendezett munkaviszonyban dolgozzon, írásba foglalt munkaszerződéssel, megfelelő adóhatósági bejelentéssel [Mt. 214. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 15.