Munkáltatói kárfelelősség a perben felülvizsgált szakvélemény alapján

Kérdés: Fennáll-e a munkáltatónak elmaradt jövedelem címén történő kártérítési felelőssége abban az esetben, ha a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát a másodfokú orvosi szakvéleményről való tudomásszerzést követően azért szüntette meg, mert mind az első-, mind a másodfokú foglalkozás-egészségügyi orvos szakvéleménye szerint a munkavállaló az adott munkakörben történő foglalkoztatásra egészségi állapota miatt nem alkalmas, utóbb azonban a bíróság az első-, illetve másodfokú orvosi szakvéleményekben foglaltaktól eltérően szakértői vélemény alapján azt állapítja meg, hogy a munkavállaló a munkaviszony megszüntetésekor egészségi állapota alapján alkalmas volt az adott munkakörben foglalkoztatásra? A kérdést feltevő munkáltató egy, a korábbi Mt. hatálya alatt megjelent, a BH 1990.362 döntésben szereplő érvelésre, illetve jogi következtetésre tud csak támaszkodni. Munkáltatóként ugyanis nincs tudomása arról, hogy a munkavállalónak milyen betegségei vannak, azok milyen súlyúak, illetve arról sem, hogy a betegség tartós-e. E lényeges tények ismeretének hiányában a munkáltató nem tudja érdemben vitatni az orvosi szakvéleményekben foglaltakat, ráadásul a másodfokú orvosi szakvéleménnyel szemben további jogorvoslati lehetőség is kizárt, továbbá az egészségi állapotuk miatt nem alkalmas személyeket a munkáltató a munkavédelmi jogszabályok alapján sem foglalkoztathatja.
Részlet a válaszából: […] ...munkáltatói intézkedés (felmondás, munkaszerződés módosítása stb.) ellen indított munkaügyi vitában helye lehet orvosszakértő kirendelésének. Az egészségügyi szerv véleményén alapuló munkaszerződés-módosítás miatt bekövetkezett keresetveszteségért azonban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 14.

Eredeti munkakörbe történő visszahelyezés – ha már betöltötték

Kérdés: Munkavállalónk rendkívüli felmondás után munkaügyi bírósághoz fordult, ahol a pert megnyerte. A bíróság döntése értelmében eredeti munkakörébe vissza kell helyezni, melyet időközben betöltöttek. Mi ebben az esetben a munkáltató helyes eljárása?
Részlet a válaszából: […] ...foglalkoztassatovább, esetleg átmeneti megoldásként egyoldalú intézkedésével átirányításalapján más munkakör betöltésére, illetve kirendeléssel más – a vele azonostulajdonosi körbe tartozó – munkáltatónál kötelezze munkavégzésre. Optimálisesetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 22.