Munkaszerződés-módosítás elutasításának következményei

Kérdés: 2016. december óta megbízott szakvezetőként dolgozom. Szóban arra kaptam ígéretet, hogy 2017 áprilisában véglegesítenek ebben a munkakörben. Ez sajnos nem történt meg. Most augusztusban a bérpapírom átvételekor azzal szembesültem, hogy a béremet önkényesen módosították. Ezt jeleztem is a HR felé, akik azt mondták, hogy ugyan akartak velem beszélni erről, de végül nem tudtak, mivel szabadságon voltam, illetve a munkaidő-beosztásom miatt sem volt lehetőség rá. Később a HR-osztályon kaptam egy bérajánlatot, bruttó 203 000 forint alapbér lett volna, ami háromhavonta 20 000 forinttal emelkedett volna. Az ajánlatot nem fogadtam el arra hivatkozva, hogy 2016 decembere óta dolgozom ebben a pozícióban, amiért bruttó 350 000 forintot kaptam havonta, és már áprilisban dönteniük kellett volna a véglegesítésemről. Ezenfelül az ajánlott összeg nagyon kevés, különös tekintettel arra, hogy más újonnan felvett munkavállaló bruttó 300 000 forintos alapbért kap. Miután nem írtam alá a munkaszerződés-módosítását, arra kértek, hogy szeptember végéig maradjak ebben a pozícióban, és utána meglátják, hogy tudnak-e foglalkoztatni tovább valamilyen munkakörben. Erre azt válaszoltam, hogy csak aznap vagyok hajlandó abban a munkakörben dolgozni, de másnap már nem töltöm be a pozíciót. Mivel nem volt más választásom, közös megegyezéssel "lefokoztak". Azt hallottam, hogy a HR szerint "bérzsarolással" fenyegetőztem, ami nem igaz, hiszen én csak azt a kérdést tettem fel, hogy miért nem ér annyit a munkám tíz év után, mint egy frissen felvett munkavállalóé. Megszüntethetik a munkaviszonyomat "bérzsarolásra" hivatkozva? Tehetek-e hivatalosan ellene valamit? Ha sor kerül erre, tíz év munkaviszony után jár-e valamilyen végkielégítés, ha vagy a munkáltató, vagy én mondok fel? Munkaügyi bíróságra vihetem-e az esetem, illetve érdemes-e?
Részlet a válaszából: […] ...a munkáltató vélhetően 2017 júliusában egyoldalúan módosította, melyet Ön augusztusban észlelt. A munkaviszony munkáltató általi egyoldalú módosítása jogellenes, azzal szemben a munkavállaló 30 napon belül fordulhat közigazgatási és munkaügyi bírósághoz [Mt. 287...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 16.

Munkaszerződés módosítása – írásba foglalás nélkül?

Kérdés: Egy vendéglátó-ipari cégnél konyhai dolgozó munkakörre szólt a szerződésem. Két éve felajánlották, hogy a jövőben felszolgálóként dolgozzak, amibe én belementem, mivel ez több pénzzel is járt, és előrelépést is jelentett számomra a "ranglétrán". Sajnos mindez szóban történt, semmit sem "papíroztunk le". Így dolgoztam egészen idén áprilisig, amikor a főnököm arra utasított, hogy mostantól kezdve az eredeti, konyhai dolgozó munkakörömben folytassam a munkát. Én ezt – érthető okok miatt – visszautasítottam. A főnököm erre egy olyan dokumentumot adott át, amelyben megtiltotta, hogy felszolgálóként dolgozzak tovább, és egyben kötelezett a konyhában történő munkavégzésre. Hiába próbáltam tisztázni az ügyet az ügyvezetővel, ragaszkodtak ahhoz, hogy térjek vissza korábbi munkámhoz. Az ellenkező esetre kilátásba helyezték a rendkívüli felmondást. A munkáltató tisztességtelen eljárása ellenére köteles vagyok visszamenni a konyhába?
Részlet a válaszából: […] ...beleegyezése hiányában egyoldalúmunkaszerződés-módosításnak minősül. Ebből a szempontból nincs jelentőségeannak, hogy a munkáltató egyoldalú módosítása az eredeti, a munkaviszonylétesítésekor meghatározott munkakörre vonatkozott. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 11.