Munkavégzési hely megváltoztatása


A gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságról visszatérni szándékozó, egy multi áruházlánc munkavállalója fordult hozzánk a következő kérdéssel. A munkavállaló konkrét munkahelye Budapesten van, de időközben vidékre költözött, és a cég egy lakóhelyéhez közelebbi helyi egységében kívánna újból munkába állni. Jelentkezett is a helyi vezetőnél, aki azzal utasította el, hogy az Mt. 113. §-ának előírásai vonatkoznak rá: mivel a gyermeke még nincs hároméves, ezért korlátozottan foglalkoztatható. A munkavállaló egyébként attól is tart, kifogás lehet a cég részéről, hogy a munkaszerződése szerint a fővárosi egységbe szól a munkavégzés teljesítése. A munkaszerződése értelmében a munkavégzés helye elsődlegesen a munkáltató egyik telephelye, illetve a munkáltató valamennyi magyarországi telephelye és fióktelepe. Úgy véljük, ez a megállapodás mindkét félre egyaránt vonatkozik, azaz nemcsak a munkáltató "áthelyezési szándékát" elégítheti ki, hanem a munkavállaló ilyen irányú igényét is alátámasztja. Jogos-e a munkavállaló igénye az áthelyezésre? Elutasíthatja-e a munkáltató a munkavállaló foglalkoztatását?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2022. augusztus 9-én (232. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4479

[…] megállapításától egészen a gyermek hároméves koráig [Mt. 113. § (1) bek. a) pont]. E szabályok között helyet kapnak bizonyos tilalmak és korlátozások, ígya) egyenlőtlen munkaidő-beosztás csak a munkavállaló hozzájárulása esetén alkalmazható,b) a heti pihenőnapok egyenlőtlenül nem oszthatók be,c) rendkívüli munkaidő vagy készenlét, valamintd) éjszakai munka nem rendelhető el [Mt. 113. § (2)–(3) bek.].Az Mt. 113. §-a azonban a munkavégzés helyét illetően semmilyen korlátozást vagy tilalmat nem tartalmaz, így a munkáltatói jogkört gyakorló erre vonatkozó, a kérdésben írt hivatkozása téves. Elképzelhető ugyanakkor, hogy a munkáltató vezetője az Mt. 53. §-a (3) bekezdésének a) pontjára gondolt, miszerint a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra irányadó szabályok szerint a munkavállaló a hozzájárulása nélkül nem kötelezhető más helységben végzendő munkára a várandóssága megállapításától gyermeke hároméves koráig. Ez azonban ugyancsak nem releváns jelen helyzetben, mivel egyrészt a tényállás szerint nem a munkáltató, hanem a munkavállaló kezdeményezné a más helységben történő munkavégzést (ahhoz kifejezetten hozzájárulna, ha tehetné). Másrészt ezt a helyzetet nem csupán ezért nem lehet a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra irányadó szabályok szerint megítélni, hanem azért sem, mert arra nem ideiglenesen (pl. nem 44 beosztás szerinti munkanap tartamban), hanem végleges jelleggel kerülne sor.A fentiektől eltérően, a kérdés szerinti helyzetet valójában úgy lehet értelmezni, hogy a munkavállaló vagy kezdeményezte a munkaszerződés módosítását, vagy azt, hogy a munkaszerződés adta keretek között – mely elviekben lehetővé teszi, hogy a munkáltató ne csupán a munkaszerződésben megnevezett aktuális munkavégzési helyen, hanem a munkáltató bármely magyarországi "telephelyén" vagy "fióktelepén" foglalkoztassa a munkavállalót […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.