Nemzetközi gépjárművezetői engedély – a megújítás költségei


Nemzetközi gépkocsivezetőként dolgozom, határozatlan idejű munkaszerződéssel. Nekünk 5 évente felújító vizsgát kell tennünk (GKI-kártya), és 5 évente az ADR-igazolvány érvényesítésére is szükség van. Ennek a költségeit kinek kell fizetni?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2019. november 25-én (189. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3754

[…] engedélyek eredeti megszerzése milyen körülmények között történt. Előfordulhat, hogy még a munkaviszony létesítése előtt, attól függetlenül, Ön saját szakmai végzettségeként szerezte meg az engedélyt, amelynek birtokában vállalta el a munkakört (amely betöltéséhez erre szüksége is volt). Ebben az esetben az Ön érdekében áll, hogy az engedélyt mint a szerződés teljesítésének feltételét folyamatosan fenntartsa – ebből következően nem a munkaviszony teljesítésével, sokkal inkább a jövőbeni fenntarthatóságával függött össze a költség, és azt nem indokolt a munkáltatónak viselnie.Amennyiben a fenti eset nem áll fenn, azaz például, ha az engedélyek megszerzésére a munkáltató kérésére, javaslatára került sor, de azt Ön a munkaviszonyától függetlenül nem kívánta megszerezni […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.