Munkaszerződés-módosítás érvénytelensége


Visszavonható-e az a munkaszerződés-módosítás, amely a munkavállalók megtévesztésével került aláírásra, illetve ha az bizonyos jogszabályok kijátszásának, kikerülésének céljával jött létre? További kérdés, hogy ilyen esetben beállhat-e munkaszerződés-módosítás érvénytelensége?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2017. február 20-án (145. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2867

[…] elhárítását eredményező módosításában.Ezen túlmenően a fél megtámadhatja a megállapodást, ha a munkaszerződés módosításának megkötésekor valamely lényeges körülmény tekintetében tévedésben volt, és ezt a tévedését a másik fél okozta vagy felismerhette. Megtámadhatja a megállapodást az is, aki azt megtévesztés hatására kötötte, vagyis akit a másik fél szándékos magatartásával tévedésbe ejtett vagy tévedésben tartott [Mt. 28. § (1) és (3) bek.]. A megtámadásra nyitva álló ún. szubjektív határidő 30 nap, amely jelen esetben a tévedés felismerésétől kezdődik. A megtámadás jogát a megállapodás megkötésétől számított hat hónapos, ún. objektív határidő elteltével azonban már nem lehet gyakorolni. A megtámadásra irányuló jognyilatkozatot írásban kell a másik féllel közölni. Ha a megtámadás eredménytelen volt, vagyis annak jogosságát a másik fél vitatta, munkaügyi pert lehet kezdeményezni az érvénytelenség megállapítása érdekében.Mindent összevetve ilyenkor csak abban az esetben […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.