Első számú vezető munkaviszonyának megszüntetése nyugellátás érdekében
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Megjelent a Munkaügyi Levelek 138. számában (2016. szeptember 19.), 2727. kérdésszám alatt

Kérdés: Egy szervezet választott első számú vezetője, akit 2014-2019 közötti időszakra választottak meg, ez év szeptember 27-én éri el a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt. A választott tisztségviselő úgy gondolja - mivel rá kereseti, illetve nyugdíjkorlát nem vonatkozik -, hogy a hatályos törvényi előírásoknak megfelelően határozatlan időre szóló munkaviszonyát a felette munkáltatói jogot gyakorló testülettel egyetértésben közös megegyezéssel megszünteti, majd 2 nap múlva, szeptember 30-án újra - a hatáskörében illetékes testület egyetértésével - munkaviszonyt létesít. Ez az elképzelés teljesen törvényes, azonban zavaró tényezőként merül fel, hogy az adott szervezet alapszabálya azt tartalmazza, hogy az első számú választott vezetői funkciót munkaviszony keretében kell ellátni. A leírt esetben viszont a munkaviszony megszakításra kerül, és dilemmaként merült fel, hogy a munkaviszony szüneteltetése idején az első számú vezetői funkciót az érintett személy betöltheti-e? A rendeltetésszerű joggyakorlás, valamint a jóhiszeműség és tisztesség elvét figyelembe véve egy 5 éves cikluson belül az ilyen rövid idejű megszakítás lehetséges-e? Törvényes-e, és különösképpen etikus-e, hogy a nyugdíjszerű ellátás igénybevétele miatt az alapszabály előírásaival ellentétesen megszüntetésre kerül a munkaviszony?
Válasz (részlet): […]kizárólag munkaviszonyban töltheti be, akkor a munkaviszony megszüntetésével együtt a tisztség betöltése is megszűnik (BH1996. 669, BH1997. 260). Nincs ugyanakkor akadálya annak, hogy a felek a szervezet szabályainak megfelelően új munkaviszonyt létesítsenek egymással a tisztség betöltésére, és a tisztviselőt újból megválasszák, amelyre a szervezet legfőbb szerve lesz jogosult; egyesület esetén annak közgyűlése [Ptk. 3:74. § c) pont].Önmagában az, hogy a felek megszüntetik[…]
ÍGY OLVASHATJA A TELJES VÁLASZT...
...ha látogató: elküldjük e-mailen*
*ingyenes választ
évente csak egyszer küldünk.

Keresés

Kérdésfeltevés Kérdésfeltevés Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére