Vétkes kötelezettségszegés tényének közzététele


Munkavállalóink munkaszerződését az új Mt. hatálybalépését követően úgy módosítottuk, hogy amennyiben a munkavállaló vétkes kötelezettségszegést követ el, vele szemben hátrányos jogkövetkezményeket állapíthatunk meg. Jogszerűen járunk-e el, ha a munkavállaló kisebb késése vagy egyéb apróbb kötelezettségszegése esetén azzal szankcionáljuk az esetet, hogy a nevét és az általa elkövetett kötelezettségszegés lényegét az intraneten egy külön felületen tesszük közzé, a súlyosabb esetekről pedig egy önálló e-mailt küldünk valamennyi kollégának?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2013. július 8-án (87. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1691

[…] rendelkezzék. Álláspontunk szerint a szankcionálható magatartások körét általános jelleggel, az alkalmazható hátrányos jogkövetkezményeket pedig pontosan kell meghatározni. A hátrányos jogkövetkezménnyel járó intézkedést mindig írásba kell foglalni, és indokolni kell [Mt. 56. § (5) bek.].Megítélésünk szerint a kérdésben említett szankció nem felel meg az Mt. szabályainak. Az Mt. 56. §-ának (2) bekezdése ugyanis előírja, hogy hátrányos jogkövetkezményként csak olyan, a munkaviszonnyal összefüggő, annak feltételeit határozott időre módosító hátrány állapítható meg, amely a munkavállaló személyhez fűződő jogát és emberi méltóságát nem sérti. A vétkes kötelezettségszegést elkövető munkavállaló nevének és az általa elkövetett kötelezettségszegés tényének, leírásának intraneten történő nyilvánosságra hozatala, hozzáférhetővé tétele, illetve a munkavállalók számára elektronikus levélben való elküldése – azaz egyfajta pellengérre állítása – kétséget kizáróan olyan cselekmény, amely a munkavállaló személyhez fűződő jogait, illetve emberi méltóságát […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.