Szabadság – meghatározott helyen, bekapcsolt mobillal


Az év vége közeledtével ki kell adnunk a felhalmozódott szabadságokat. Ugyanakkor cégünknek van munkája, ami miatt egyes, szabadságon lévő munkavállalókat előreláthatóan be kell majd hívnunk egy-egy napra. Kötelezhetők-e arra, hogy tartsák bekapcsolva a mobiltelefonjukat, illetve meghatározhatjuk-e, hogy hol töltsék el a szabadságukat (a munkáltatótól olyan távolságra, hogy akár néhány óra alatt beérjenek, ha szükséges)?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2011. december 12-én (62. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1193

[…] a szabadságát rendeltetésszerűen pihenésre használja). Ezt az adott esetben, az összes körülmény mérlegelésével lehet eldönteni. Az bizonyos, hogy a szabadság megszakítását csak kivételes jogi eszköznek lehet tekinteni, erre nem lehet a normál működés keretében berendezkedni. Ebben az esetben a szabadság alatti tartózkodási helyről a munkahelyre, illetőleg a visszautazással, valamint a munkával töltött idő a szabadságba nem számít be. A munkavállalónak a megszakítással összefüggésben felmerült kárát, illetve költségeit pedig a munkáltató köteles megtéríteni. A feleket terheli az együttműködési kötelezettség, ezért a munkavállalótól elvárható, hogy elérhető legyen, de ez – a fent említett rendeltetésszerűségre tekintettel – nem jelenthet éjjel-nappal állandó rendelkezésre állást. (Megjegyzendő, hogy ellenkező esetben nem is szabadságról, hanem készenlétről beszélhetnénk.) Természetesen ez a munkavállaló által betöltött pozíciótól is függ, a vezetőtől vagy a munkáltató számára stratégiai fontosságú munkakört betöltő (valószínűleg magasabb bérrel is fizetett) munkavállalótól e téren több várható el, mint például egy segédmunkástól, ügyintézőtől. Arra a kérdésre, […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.