Kárfelelősség – a munkáltatói szabályzat megszegéséért?


A munkáltatómnál újságárusként dolgozom. Két hete egyik reggel, miközben az aznapi újságokat vittem, észrevettem, hogy a pavilont éjjel feltörték. Gyorsan értesítettem a munkáltatómat, majd a rendőrséget a betörésről, de kénytelen voltam közben kinyitni a pavilon ajtaját, hogy az aznapi újságokat be tudjam tenni; be viszont nem mentem. Ezt követően kiérkezett a vezetőm, de nem készített leltárt. Arra hivatkozott, hogy, mivel bementem a pavilonba, ezzel megszegtem a munkahelyi utasítást, és így már nem lehet megállapítani, mi hiányzik. Ezt követően a héten kézhez vettem egy 300 000 Ft-os kártérítési felszólítást. Tényleg ki kell ezt fizetnem?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2009. május 18-án (18. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 344

[…] előírta, hogy betörés esetén a munkavállaló nem tehet, nem mozdíthat el semmit, csak a munkáltatói jogkör gyakorlója jelenlétében, akkor azzal, hogy Ön kinyitotta a pavilon ajtaját, valóban megszeghette a munkahelyi utasítást, még akkor is, ha nem tartózkodott az üzletben. Önmagában azonban ez a kötelezettségszegés nem jelent okozati összefüggést a kárral, egyedül a munkahelyi szabályzat megszegése nem alapozza meg az Ön kárfelelősségét. A kárt a betörés okozta, ugyanakkor a munkáltató nem biztosította a biztonságos őrzés feltételeit. A kérdésben nem meghatározó, hogy bizonyos munkavállalói kötelezettségszegés esetére a munkáltató – saját szabályzata megsértésének következményeként – a […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.