Új pedagógus-életpálya és illetménymegállapítás

Kérdés:

Az Nkt. 65. §-ának (1) bekezdése értelmében a fokozatokhoz, és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában az (1a) bekezdés és e törvény 7. számú melléklete állapítja meg. Az (1a) bekezdés értelmében a köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékeli, és ennek figyelembevételével a munkáltató – tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője, szakképzési centrum esetében a tagintézmény vezetője javaslatára és egyetértésével – a tanévre vonatkozóan a pedagógus besorolása szerinti illetménytől eltérően is meghatározhatja az illetményét azzal, hogy a pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap
a) középfokú végzettség esetén 119,6 százaléka,
b) alapfokozat esetén 174,5 százaléka,
c) mesterfokozat esetén 193,2 százaléka
alapulvételével megállapított illetményalappal számolt illetmény.
Ez alapján a tanévre vonatkozóan meg kell állapítani a pedagógusok illetményét. A 2023/2024. tanévre is el kell készíteni a fentiek szerinti kinevezésmódosításokat, vagy a Púétv. hatálybalépésével a 2023. szeptember 15-ig kiadott kinevezésmódosítás kiváltja ezt a rendelkezést?

Részlet a válaszából: […] ...2023. szeptember 15-ig kell közölnie – még a fennálló közalkalmazotti jogviszonyban – azt a kinevezésmódosítási (munkaviszonyban munkaszerződés-módosítási) ajánlatot, amely meghatározza, hogy az érintett a 2023. július 1-jétől december 31-ig terjedő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

FEOR-szám és a munkakör kapcsolata

Kérdés: A kft. ügyvezetője, aki a cég tagja is, munkaviszonyban 3639 FEOR-számmal történt bejelentés alapján ügyvezetői, valamint egyéb adminisztrációs feladatokat lát el. Számára a garantált bérminimumot meghaladó bér kerül számfejtésre, melynek járulékai a munkaviszony alapján vannak megfizetve. Megfelelő-e a fenti FEOR-szám a két munkakör ellátásához? Ellátható-e egy FEOR-szám alatt a két fenti tevékenység? Meg kell határozni a munkaszerződésben pontosan, hogy napi vagy heti munkaidő tekintetében mennyi időt tölt az egyik vagy a másik feladatkörében?
Részlet a válaszából: […] ...tartozik. Nincs olyan munkajogi előírás, hogy több feladatkör, munkakör ellátása esetén egyes kérdésekben miként kell megállapodni a munkaszerződésben; így nem kötelező arról sem rendelkezni, hogy naponta, illetve hetente mennyi időt kell az egyes feladatkörökre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 14.
Kapcsolódó címkék: