2 cikk rendezése:
1. cikk / 2 Munkahelyi KRESZ – felelős-e a munkáltató a targoncabalesetért?
Kérdés: Cégünknél gyakorlat, hogy az éppen felvett, jogosítvánnyal rendelkező munkavállalókat egy belső oktató még betanítja a targoncák kezelésére. Az egyik ilyen alkalommal a "tanuló" az első önálló vezetése során balesetet szenvedett. A vizsgálat során kiderült, hogy a jármű rögzítéséről úgy gondoskodott, hogy a sebességváltót kettes állásba kapcsolta; emiatt a gép elindult, és nekiment a falnak. Kártérítést követel, de álláspontunk szerint saját maga okozta a balesetet, így nem akarunk fizetni. Nyerhetünk pert ezzel az állásponttal, vagy egyezzünk meg vele?
2. cikk / 2 Baleset – utasítással ellentétes magatartás miatt
Kérdés: Egyik munkavállalónk balesetet szenvedett, mivel önként belekezdett egy munkába, és erre segítségként más munkavállalókat is rávett. Tette ezt annak ellenére, hogy kifejezetten azt az utasítást kapták, várják meg a műszakvezetőt, és addig ne csináljanak semmit. Most kártérítési igénnyel lépett fel; lehet-e alapja a követelésének? Ha igen, mit kell kifizetnünk?