Hosszú betegállomány és jogviszony-megszüntetés

Kérdés: Közalkalmazottunk 22 éve dolgozik az intézményünkben. Tavaly júniustól táppénzre ment, amit először úgy kommunikált, hogy néhány hónapos pihenésre van szüksége, majd ebből egy év lett. Közben szóban többször elmondta, hogy nem szeretne visszajönni dolgozni, de ezt nem volt hajlandó írásba adni. Idén júniusban a korábban ki nem adott és az idénre részarányosan járó szabadságát is kivette, ami augusztus közepéig tartott. Azóta csak felszólításra volt hajlandó közölni, hogy szabadságát követően ismét betegállományban van. Távollétei ezek alapján: 2021. június 2. – 2022. június 17. (keresőképtelenség), 2022. június 20. – 2022. augusztus 16. (szabadság), 2022. augusztus 17. – 2022. szeptember 30. (keresőképtelenség). Meddig lehet keresőképtelen állományban? Esetleg ez a távollét idővel igazolt lesz illetmény nélkül? Munkaköri alkalmatlanság címen fel lehet menteni? Nem valószínűsíthető, hogy vissza szándékozik jönni, illetve már az együttműködés sincs kilátásban. A kollégák elmondása alapján végkielégítéssel szeretne elmenni, "erre játszik". Valóban ez az egyetlen út? A munkáltató milyen módon válhat meg tőle? 1960-ban született, tehát az öregségi nyugdíj betöltése előtt áll három évvel.
Részlet a válaszából: […] ...jogviszonyt [Kjt. 25. § (2) bek. a) pont]. A közös megegyezéshez a felek kölcsönös és egybehangzó akaratnyilatkozatára van szükség a jogviszony megszüntetését és a megszüntetés időpontját illetően, és ez esetben nem jár a közalkalmazott részére végkielégítés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 18.

Kormánytisztviselő felmentése

Kérdés: 2012. december 31-ig szóló határozott idejű kormánytisztviselői kinevezésem van. Szóban jelezték, hogy 2012. december 31-ig mégsem tartanak igényt a munkavégzésemre, mivel kéthavi felmentéssel minden nyugdíjast felmentenek (kormányzati utasításra). Kérdésem, hogy ha írásban is megkapom a felmentést, megtagadjam-e az átvételét, vagy vegyem át, de írjam rá, hogy ragaszkodom az eredeti határidőhöz, 2013. december 31-hez? Kérem tanácsukat, hogy ha bíróság elé viszem az ügyet, akkor ne utasítsanak el eljárási hiba miatt.
Részlet a válaszából: […] ...nyugdíjasnak minősül. A Kttv. 68. §-a szerint a felmentési idő két hónap, határozott idejű kormányzati szolgálati jogviszony megszüntetése esetén azonban a felmentési idő nem terjedhet túl azon az időponton, amikor a kormányzati szolgálati jogviszony...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 8.