Munkavégzési hely megváltoztatása

Kérdés: A gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságról visszatérni szándékozó, egy multi áruházlánc munkavállalója fordult hozzánk a következő kérdéssel. A munkavállaló konkrét munkahelye Budapesten van, de időközben vidékre költözött, és a cég egy lakóhelyéhez közelebbi helyi egységében kívánna újból munkába állni. Jelentkezett is a helyi vezetőnél, aki azzal utasította el, hogy az Mt. 113. §-ának előírásai vonatkoznak rá: mivel a gyermeke még nincs hároméves, ezért korlátozottan foglalkoztatható. A munkavállaló egyébként attól is tart, kifogás lehet a cég részéről, hogy a munkaszerződése szerint a fővárosi egységbe szól a munkavégzés teljesítése. A munkaszerződése értelmében a munkavégzés helye elsődlegesen a munkáltató egyik telephelye, illetve a munkáltató valamennyi magyarországi telephelye és fióktelepe. Úgy véljük, ez a megállapodás mindkét félre egyaránt vonatkozik, azaz nemcsak a munkáltató "áthelyezési szándékát" elégítheti ki, hanem a munkavállaló ilyen irányú igényét is alátámasztja. Jogos-e a munkavállaló igénye az áthelyezésre? Elutasíthatja-e a munkáltató a munkavállaló foglalkoztatását?
Részlet a válaszából: […] ...fontos rögzíteni, hogy a gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságról visszatérő munkavállalót a munkáltatónak általános szabály szerint a fennálló munkaszerződése alapján kell továbbfoglalkoztatnia [Mt. 42. § (2) bek. b) pont...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Ha költözik a cégközpont

Kérdés: Cégünk vezetősége bejelentette, hogy szeptember elején a budapesti központi irodát Tatabányára költözteti. A munkavállalók nagy része budapesti lakos. Kérdésünk: mikor szükséges a munkaszerződést módosítani, mivel a munkahely és a lakóhely közötti utazási időtartam meghatározása esetünkben nem egyértelmű. Az utazási időtartam megnövekedése várhatóan 90 perc határán mozog, illetve a cég épülete és az utolsó helyközi buszmegálló között nincs tömegközlekedési eszköz, csak gyalogút. A várakozási időket, illetve a gyalogidőt hogyan kell számolni? Mi történik akkor, ha a munkáltató és a munkavállaló által számolt időtartam nem egyezik?
Részlet a válaszából: […] ...a lakóhelyközött naponta – tömegközlekedési eszközzel – történő oda- és visszautazásideje másfél órával nő. A tíz éven aluli gyermeket nevelő nő és tíz éven aluligyermeket egyedül nevelő férfi, valamint a megváltozott munkaképességűmunkavállaló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 7.