Fizetési kategória megállapítása egyházi iskolában

Kérdés:

Egyházi iskolánál 2015. augusztus 16-tól alkalmazunk felső tagozaton 5–6. osztályban angoltanárként egy kollégát, aki 1993-ban szerzett tanítói diplomát, aztán 5 évig egyetemre járt művelődési és felnőttképzési menedzserszakon, később, 2015-ben szerezte meg a tanítói diplomára épülő angol műveltségterület kiegészítő szakot. Őt 2015-ben Pedagógus I. fokozat 2-es kategóriájába soroltuk, hiszen nem volt ugyan szakmai gyakorlata, de rendelkezett legalább 6 év munkaviszonnyal. A pedagógus most azt állítja, hogy a Kjt. 87/A. §-a alapján 2015-ben úgy kellett volna besorolni, mintha 1993 óta folyamatosan pedagógus-munkakörben tanított volna. Életútja során 1998–2004 között, majd 2005–2015 fennállt munkaviszonyaiban nem a köznevelés területére tartozó gazdasági társaságoknál dolgozott. Véleményem szerint a Kjt. 87/A. §-ának (3) bekezdése egyházi intézmény esetében nem irányadó. A 2005. évi költségvetési törvényig a mindenkori költségvetési törvény írta elő, hogy a Kjt. 55–80. §-a vonatkozik az egyházi fenntartókra, ugyanis ez volt a normatív állami juttatás és a közoktatási kiegészítő támogatás igénybevételének feltétele (munkaidő, pihenőidő, illetmény-előmeneteli rendszer), de a 87/A. § nem szerepelt a felsorolásban.

Részlet a válaszából: […] ...pedagógus-előmenetel hatálya alá tartozók esetében a fizetési kategória megállapítására vonatkozóan az Nkt. 64. §-ának (5) bekezdése a következőket írja elő: "a pedagógus-munkakörben foglalkoztatott – a Gyakornok fokozatba tartozó pedagógus kivételével – a Kjt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 28.

Nyugdíjas pedagógus óraadóként – akár megbízási szerződéssel is

Kérdés: Nyugdíjas pedagógusként hívtak vissza korábbi munkahelyemre tanítani. Határozott idejű megbízási szerződést készítettek számomra, heti 14 tanóra ellátására, melyre óránként 3200 Ft-ot ajánlottak. Ebből – elmondásuk szerint – minden járulék levonásra kerül. Állítólag sem betegszabadságra, sem szabadságra nem vagyok jogosult. A 14 tanóra utáni ellátandó feladatok (javítás, értékelés, E-napló kitöltése, tanórák előtti ügyelet, ebédeltetés) díjazásáról szó sincs. Jogszerű-e az ilyen alkalmazás, ha az egyébként kötelező munkaidőnek (heti 22-26 tanóra) több mint a felére alkalmaznak, és a bértétel köszönőviszonyban sincs a szakmai képesítésem (szakvizsgás pedagógus, pedagógus II.) szerinti korábbi besorolásommal? Jogszerű-e a szerződés további két kitétele, miszerint munkaeszközeimet és a munkafeltételeket magam kell, hogy biztosítsam? Hova lehet fordulni esetleges jogorvoslatért? Működik még a Munkaügyi Bíróság? Számomra nyilvánvaló, hogy a határozott idő leteltével azonnal "kilépek", de tudni szeretném, törvényes-e ez a vérlázító besorolás, munkaszerződés.
Részlet a válaszából: […] ...kollégiumi nevelés-oktatás, pedagógiai szakszolgálat keretében gyermekekkel, tanulókkal való pedagógiai célú közvetlen foglalkozás – pedagógus-munkakörben, az óraadó és az egyházi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott kivételével, közalkalmazotti jogviszonyban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.
Kapcsolódó címkék: