2 cikk rendezése:
1. cikk / 2 Osztott munkaidő – kollektív szerződés alapján a közlekedési ágazatban
Kérdés: Az Mt. 135. §-ának (6) bekezdése alapján a kollektív szerződés a közlekedési ágazatok szinte valamennyi munkaköreiben lehetővé teszi azt, hogy az érintett munkavállaló megkérdezése és beleegyezése nélkül állapítson meg osztott munkaidőt. De vajon az ilyen módon bevezetett osztott munkaidőnek kötelező (alapelvi) előfeltétele-e az, hogy a munkavállalónak lehetősége legyen arra, hogy haza tudjon menni a "kieső" időben, vagyis a tartózkodási helyet ne a munkáltató határozza meg? Mi van akkor, ha a munkavállaló a munkahelyétől távol lakik, és emiatt a munkahelyét nem tudja elhagyni, és ott helyben kénytelen eltölteni a köztes időt? Például a munkavállaló minden harmadik nap reggel 7 és másnap 7 között végez munkát, 22 és 4 óra közé esik az osztott munkaidő munkamentes része. Ebben az esetben a "kieső idő" munkaidőnek minősül, vagy talán ügyeletnek? Ha ez esetleg mégis jogszerűen minősülne ügyeletnek, akkor az évi 250 (300) órás korlát "megkerülése" végett "átnevezhető-e" a kollektív szerződésben ez a konstrukció készenlétnek, ha a munkavállaló tényleg nem tud hazamenni? Ha igen, akkor miért?
2. cikk / 2 Szociális juttatás – a visszavonás tudomásulvétele
Kérdés: Tavaly kötött kollektív szerződésünkben határozatlan időre kötelezettséget vállaltunk arra, hogy egy nyugdíjpénztárral az alapszabályában foglalt feltételek szerint egységesen, minden munkavállaló helyett megfizetjük a tagdíjat, és átutaljuk a pénztár számára. Idén a vezérigazgató és a munkáltatónknál egyedül képviselettel rendelkező szakszervezet titkára megállapodást írt alá, amelyben az érdekképviselet tudomásul vette, hogy a kollektív szerződésben meghatározott tagdíjfizetést február 1-jétől határozatlan időre szüneteltetjük. Erről a munkavállalókat tájékoztattuk, de az egyik kilépőnk most visszamenőlegesen követeli a tagdíj megfizetését a KSZ alapján. Ki kell-e ezt fizetnünk részére?
