Nyugdíjas szakszervezeti tisztségviselő munkajogi védelme

Kérdés: A választott és a szakszervezet által megjelölt szakszervezeti tisztségviselő(ke)t megillető munkajogi védelem szempontjából van-e annak jelentősége, hogy a szakszervezeti tisztségviselő nyugdíjasnak minősül? Szakszervezetünk számos kereskedelmi munkáltatónál működik, ahol a szakszervezeti tisztségviselők kérhetik a nyugdíjuk megállapítását, és ehhez már nem kell a munkaviszonyukat megszakítani (felmondani). Vannak, akik a nők számára nyitva álló, negyven év jogosultsági idővel igénybe vehető öregségi nyugdíjban részesülnek, de van olyan férfi is, aki már betöltötte a rá irányadó hatvanöt éves öregségi nyugdíjkorhatárt. Amennyiben a munkáltató kívánná megszüntetni az ilyen szakszervezeti tisztségviselő munkaviszonyát, kell-e kérnie a szakszervezet egyetértését? Tekintettel arra, hogy a védelem az Mt. 273. §-a kapcsán nem rendelkezik másként, álláspontunk szerint a munkajogi védelem fennáll, és az egyetértés szükséges a munkáltatói felmondás jogszerűségéhez akkor is, ha az indokolás nélkül gyakorolható. Úgy véljük, hogy a kérelem elmaradása a szakszervezeti tisztségviselő hátrányos megkülönböztetését eredményezné.
Részlet a válaszából: […] ...szakszervezet a tervezett intézkedéssel nem ért egyet, az egyet nem értés indokait tartalmaznia kell. Ha a szakszervezet véleményét a fenti határidőn belül nem közli, úgy kell tekinteni, hogy a tervezett intézkedéssel egyetért [Mt. 273. § (6) bek.].A fenti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 28.

Öregségi nyugdíjjogosultság megszerzése – a közszolgálati jogviszony megszűnésének időpontja

Kérdés: A Kttv. 60. §-a értelmében a kormányzati jogviszony megszűnik, ha a kormánytisztviselő eléri a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt. Azonban ha kérelmet nyújtott be a továbbfoglalkoztatásra, de ahhoz a munkáltató nem járult hozzá, annak a hónapnak az utolsó napján szűnik meg a jogviszonya, amelyben betöltötte a nyugdíjkorhatárt. Ha viszont a kormányzati tisztviselő nem nyújt be semmilyen kérelmet, mert nem akar tovább dolgozni, mely napon szűnik meg a jogviszonya: a születésnapján, vagy a hónap utolsó napján?
Részlet a válaszából: […] ...– akár azért, mert a közszolgálati tisztviselő azt nem kívánta benyújtani, akár azért, mert a kérelem benyújtására nyitva álló határidőt (a közszolgálati tisztviselőre irány­adó öregségi nyugdíjkorhatár betöltésének napját megelőző harmadik hónap...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 14.