Gyermekgondozási szabadságról visszatérés és a munkáltatói fogadtatás

Kérdés: Egy nagyvállalatnál dolgozom. Még gyakornokként tanulmányi szerződést kötöttem a munkáltatóval szakirányú egyetemi végzettség megszerzésére. A szerződésben rögzített tanulmányok elvégzése után, részben GYES alatt saját döntésem alapján szakirányú PhD-képzésen is rész vettem. Időközben két gyermekem született. Nemrégiben úgy határoztam, hogy visszatérek dolgozni, álláspontom szerint azonban a munkáltatóm ezt meg akarta akadályozni, és szerintem több esetben visszaélt a jogaival, pl. a 2 éves, kisebbik gyermekem bölcsődei felvételéhez a munkáltatói igazolást nem akarta kiadni; írásban arról tájékoztatott, hogy nem tud a végzettségemnek megfelelő munkát biztosítani, ugyanakkor tudomásom van arról, hogy számos, alacsonyabb végzettségű munkavállalót vettek fel. Ezt követően, vélhetően a GYES melletti munkavégzés adta védettségem miatt, alacsony bérezéssel mégis foglalkoztatott, és olyan információk is eljutottak hozzám, hogy az elsők között meg fognak válni tőlem, amint tehetik. A vállalat kollektív szerződésében meghatározottakkal szemben alacsonyabb pozícióba soroltak be, és alacsonyabb fizetést kapok az ott leírtaknál. Tudomásom szerint, minden hasonló helyzetben lévő munkavállalóhoz így viszonyul a munkáltató. Jogosan jár el velem, illetve a hasonló helyzetben lévő munkavállalókkal szemben?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a munkáltató nem adta ki bölcsődeielhelyezéshez a munkáltatói igazolást, megvalósíthatja az Mt. 3. § (1)bekezdésében foglalt együttműködési kötelezettség megszegését. Ugyanakkor arrólsincs információ, hogy a munkáltató később eleget...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.

GYES-en lévő munkavállaló – szerződés másik munkáltatóval

Kérdés: Egy dolgozónk jelenleg GYES-en van. Tudomásunkra jutott, hogy közben elhelyezkedett egy másik cégnél 8 órás munkaviszonyban, bár erről minket nem tájékoztatott. Jogszerű-e ez? Mit tehetünk?
Részlet a válaszából: […] ...feleket a munkaviszonyban terheli az együttműködési kötelezettség(Mt. 3. §). Így a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során amunkáltató és a munkavállaló a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinekmegfelelően, kölcsönösen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 16.