Tanulmányi szerződés – nem köthető jogszabályban előírt képzésre
Kérdés
Amennyiben egy, a szociális ágazatban, szociális személyes gondoskodást végző, alapszolgáltatás keretében foglalkoztatott közalkalmazott jogviszonyának betöltéséhez egy, a 81/2004. ESzCsM rendelet 16. §-ában meghatározott képzés szükséges, köthető-e tanulmányi szerződés? A jogszabályok azt írják elő, hogy a hivatkozott képzés után kiállított tanúsítvánnyal rendelkezni kell, vagy a képzésben lévőként kell a foglalkoztatást megindítani, és a tanúsítványt két év után kell megszerezni (1/2000. SzCsM rendelet). A Szoctv. 19/D. §-a lehetőséget ad a jogviszony megszüntetésére, amennyiben a kötelező továbbképzések nem teljesítettek, azonban – értelmezésem szerint – ez nem továbbképzés. A foglalkoztatás határozott idejű jogviszonyként (helyettesítő státusz) kezdődött, amely az idei évben határozatlan idejű lett. A képzésre történő jelentkezés megtörtént a határozott időtartam alatt, azonban a foglalkoztatás még képzési jogviszony nélkül jött létre. A képzés most indul, már a határozatlan idejű foglalkoztatás alatt. A képzésre történő jelentkezés munkáltatói (jogszabályi hivatkozásra alapozott) szóbeli utasításra történt. A fenntartó tanulmányi szerződést kíván kötni a közalkalmazottal, és ezt szabják feltételéül annak, hogy a képzés díját és annak járulékos költségeit megtérítsék a közalkalmazottnak. Amennyiben a foglalkoztatott a tanulmányi szerződést nem írja alá, a foglalkoztató arról tájékoztatta a közalkalmazottat, nem vállalja át az utazás és szállás költségét (a képzés szervezése a munka- és lakóhelytől 220 km-re, egyszerre 5 egymást követő napon történik több alkalommal). Az Mt. 229. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján tanulmányi szerződés nem köthető a munkáltató által kötelezően előírt képzésre (amennyiben a munkáltató kötelezte a munkavállalót). Álláspontom szerint, mivel az alkalmazás feltétele a képzés, amely ellenére a foglalkoztató felvette a közalkalmazottat, a képzés kötelező jellege miatt az Mt.-ben foglalt semmisségi ok alkalmazandó, és mint kötelező képzés, valamennyi járulékos költség kötelezően térítendő, valamint a képzésben töltött aktív idő munkában töltött időnek tekintendő. Köthető-e tanulmányi szerződés a fent nevezett, ESzCsM rendeletben foglalt képzés teljesítésére, vagy annak költségeit a munkáltatónak/foglalkoztatónak viselnie kell?
Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2024. szeptember 3-án (265. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5067
[…] munkáltató saját döntése alapján kötelezi a munkavállalót a képzés elvégzésére, vagy ezt valamilyen jogszabály írja elő, mint ahogyan a jelen esetben is. Mivel a munkáltató úgy döntött, hogy olyan közalkalmazottal létesített közalkalmazotti jogviszonyt, aki a kinevezésig a jogszabályban előírt képzést nem teljesítette, köteleznie kell a képzés elvégzésére. A munkáltató által előírt képzésre kötött tanulmányi szerződés viszont semmis. Ahogyan […]
Jelentkezzen be!
Elküldjük a választ e-mailen*