Tanulmányi munkaidő-kedvezmények – munkaszervezési kérdésekkel


Leányvállalatunk egyik osztályán összesen hat fő dolgozik, akik közül ketten jelenleg éppen egyetemi záróvizsgáikra készülnek, míg további két kolléga is felsőfokú tanulmányokat folytat, és rendszeresen távol van. Egyiküknek sincs tanulmányi szerződése. A kérdésem az, hogy van-e bármilyen jogszerű lehetőségünk arra, hogy elejét vegyük a munkaszervezést teljesen ellehetetlenítő távolléteknek, hiszen a "hatemberes" munkát szinte képtelenség két kollégával elvégeztetni?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2010. június 28-án (37. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 720

[…] állapítja meg. A munkavállalót vizsgánként – illetve ha egy vizsganapon a munkavállalónak több tárgyból kell vizsgáznia, vizsgatárgyanként – a vizsga napját is beszámítva négy munkanap szabadidő illeti meg, továbbá a diplomamunka (szak- és évfolyamdolgozat) elkészítéséhez tíz munkanap szabad­időt vehet igénybe. Az előbb meghatározott szabad­időt a munkáltató a munkavállaló kérésének megfelelően köteles biztosítani, és annak a mértékét sem korlátozhatja. A szabadidő kiadása érdekében azonban a munkavállalót is terheli kötelezettség, ugyanis köteles a munkáltatót előzetesen és megfelelő időben tájékoztatni arról, mely napokon lesz oktatás vagy számonkérés. A munkáltató a munkaszervezési nehézségeket két jogszerű intézkedéssel is "leküzdheti". Lehetséges, hogy a távol lévő munkavállaló helyett határozott időre – például egy adott nagyobb volumenű feladat ellátásáig, vagy a tanulmányai miatt távol levő munkavállaló újbóli munkába állásáig – új kollégát vesznek fel, míg […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.