Munkavállaló felelősségre vonása kötelezettségszegés hiányában

Kérdés: Egy taxitársaságnál dolgozom szerződött partnerként mint ellenőr. Ennek során feladatom a kollégák engedélyeinek, ruházatának, ápoltságának, viselkedésének ellenőrzése, esetleg szankcionálása. A munkámat kiválóan végeztem, többször felkértek pluszfeladatokra, jutalmaztak érte, és dicséretben is részesítettek. Sajnos az ellenőrzéseim során olyan személyeknél is találtam hibát, akik a főnökséggel közeli barátságban vannak. Ezeket (pl. drogfogyasztás, ittas vezetés, fuvarkisajátítás, trehány, rendetlen fuvarozás stb.) jeleztem is, de ezzel "darázsfészekbe nyúltam". A taxitársaság vezetője felhívott, konferenciabeszélgetés keretében az etikai bizottság vezetője előtt megfenyegetett engem, a családom, a karrierem, az engedélyeim, a megélhetésem. Ezt követően a saját ellenőr kollégáimat állították rám, hogy keressenek valamit, ami alapján be lehet rángatni fegyelmi tárgyalásra. Találtak is egy olyan esetet, amiben korábban pár nappal megszüntető határozatot hoztak. Engem berendeltek fegyelmi eljárásra. Ez alatt a pár nap alatt nem tudtam elvégezni a munkámat rendesen, nem tudtam szolgáltatni, amiért havi díjat fizetek, megfélemlítettek. Féltem a feleségem, hogy rajta állnak bosszút, mert ő is ennek a cégnek a szerződött partnere. Mit tudok tenni?
Részlet a válaszából: […] Az Ön által leírtakból nem derül ki egyértelm ű en, hogy " szerz ő dött partnerként " munkaviszonyban áll-e , vagy valamely polgári jogi jogviszonyban (pl. vállalkozási szerz ő déssel) kerül foglalkoztatásra. Figyelemmel arra, hogy csak munkajogi kérdésekben áll módunkban a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 17.

Alkoholkontroll – a jogszerűség határa

Kérdés: Munkahelyemen napi rendszerességgel végeznek alkoholvizsgálatot. Korábban nem kifogásoltam az eljárást, hiszen a kollektív szerződésünk is rögzíti, hogy tilos a munkaidő előtti, illetőleg a munkaidő alatti alkoholfogyasztás. Mostanában viszont naponta többször is megszondáztat a főnököm, ami kifejezetten egy személyes konfliktusból fakad. Felháborít az igazságtalanság és a kollégáim előtti megaláztatás. El kell tűrnöm a vizsgálatokat? Félek, hogy egy esetleges ellenszegülésem esetén rendkívüli felmondással elbocsátanak.
Részlet a válaszából: […] ...A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 122. számúállásfoglalása szerint az alkoholtól befolyásolt állapot ellenőrzésére irányulóvizsgálatban való közreműködést megtagadó munkavállaló eltiltható amunkavégzéstől, levonható tőle a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 22.