Személyhez fűződő jogokat sértő bizonyíték értékelése munkaügyi perben

Kérdés: Az elmúlt héten átadtuk az egyik kollégánk részére a rendes felmondást, majd ezt követően az érintettet – a feladatok átadásával kapcsolatos tennivalók átbeszélése érdekében – behívta a közvetlen főnöke, amikor is heves vita bontakozott ki közöttük. Ugyan a rendes felmondásunk indokolása helytálló, hiszen az átszervezés következtében feleslegessé vált az érintett kolléga munka­ereje, azonban az ominózus megbeszélésen az is elhangzott a vezető szájából, hogy a felmondás valódi indoka a hanyag munkavégzés és a sorozatosan elkövetett hibák. Ezt követően megjelent a kolléga, és közölte, hogy rögzítette a telefonjával a teljes beszélgetést, és be fog perelni minket a jogellenes – nem a valós indokot tartalmazó – elbocsátás miatt. Mondtuk neki, hogy a jogellenesen beszerzett bizonyítékot nem tudná felhasználni, azonban később azzal szembesültünk, hogy esetleg mégis megteheti. Önöknek mi a véleménye?
Részlet a válaszából: […] ...összemérhető-eaz ellenérdekű fél magatartásával. Ez azt jelenti tehát, hogy a bíróság azadott esetben dönthet úgy, hogy az érintett hozzájárulása nélkül – jelenesetben a személyhez fűződő jogok megsértésével – készített...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 31.

Kormánytisztviselő halála a felmentési idő lejárta előtt

Kérdés: Megváltozhat-e a kormánytisztviselői jogviszony felmentéssel történő megszüntetésének jogcíme, ha a kormánytisztviselő a munkavégzés alóli mentesítésének ideje alatt a felmentési idő lejárta előtt meghal? Megilleti-e ilyenkor a felmentésről szóló jognyilatkozatban megállapított végkielégítés az elhunyt kormánytisztviselő örököseit?
Részlet a válaszából: […] ...szerzett a felmentéssel összefüggő juttatásokra. Azítélkezési gyakorlat szerint a már hatályosult felmentést bármelyik fél csak amásik hozzájárulásával vonhatja vissza (BH 1997. 606.). Ha tehát akormánytisztviselő a felmentési idő lejárta előtt elhalálozik, ezt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 10.

Közcélú foglalkoztatott – a hozzájárulás visszakövetelhetősége

Kérdés: Építési vállalkozóként a nyári árvízben károsodott ingatlanok helyreállításában vettünk részt. Utóbb felmerült, hogy az általunk határozott ideig foglalkoztatott személyek közül volt olyan, aki közcélú munka keretében állítólag nem lett volna foglalkoztatható, mert időközben álláskeresési támogatásra szerzett jogosultságot. Erről a munkaszerződés megkötésekor és azt követően a munkaviszony fennállása alatt sem volt tudomásunk. Visszakövetelhe­tik-e az érintett személy(ek) munkabéréhez és járulékaihoz adott önkormányzati hozzájárulást tőlünk?
Részlet a válaszából: […] A Szoctv. 36. § (1) bekezdése alapján a közcélú munkamegszervezése a települési önkormányzat feladata, amelyet önkormányzatitársulás vagy más szervezet útján is végezhet. A közcélú munka keretében -többek között – a szükség-, veszély- vagy katasztrófahelyzetből...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 10.

Munkaidő-beosztás cseréje a munkavállalók között

Kérdés: Az Mt. 147. § (3) bekezdése szerint a munkaidő-beosztás szerinti pihenőidőben végzett munka esetén 50 százalékos pótlék merül fel, ha munkavállaló másik pihenőidőt kap. Ez azt is jelenti, ha munkavállalónak az egy héttel korábban elkészített munkaidő-beosztás szerint délelőtt kellett volna munkát végeznie, de cserélt a délutánra beosztott munkatársával, mert délelőtt magánjellegű elfoglaltsága volt, akkor mindkét munkavállalónál 50 százalékos pótlékot kell fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...ezvalósul meg. A munkavállalók ugyanis önmaguk, egyoldalúan nem jogosultakmegváltoztatni a munkaidő-beosztásukat, arra csak a munkáltató hozzájárulásával(elfogadásával) van lehetőségük; azaz lényegében a munkáltatónak mindkétmunkavállalóval létrejön...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 22.

Munkabérből való levonás – banki tartozás

Kérdés: Mostanában több alkalommal kapunk értesítő levelet a bankoktól, hogy munkavállalónk hiteltartozás-elmaradásban van, ezért a bank a tartozás közvetlen levonását kéri a munkavállaló munkabéréből. A bank ilyen esetben levele mellé mellékeli a kölcsönszerződésnek azt a részét, amelynek értelmében a munkavállaló akként nyilatkozik, hogy amennyiben a bankkal kötött kölcsönszerződés alapján fizetési késedelembe esik, hozzájárul ahhoz, hogy a bank által írásban megjelölt összeget munkabérének legfeljebb 33%-a erejéig munkáltatója a munkabéréből levonja, és közvetlenül a bank által megjelölt bankszámlára utalja. Vajon elegendő-e a bank értesítése és a kölcsönszerződés részét képező munkavállalói nyilatkozat ahhoz, hogy a munkavállaló munkabérét letiltsuk, és a tartozását levonjuk, avagy ezen túlmenően a letiltás elindításához szükség van további nyilatkozatok beszerzésére vagy egyéb lépésekre is?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. 161. § (1) bekezdése értelmében a munkabérből valólevonásnak csak jogszabály, végrehajtható határozat vagy a munkavállalóhozzájárulása alapján van helye. Az Mt. 8. § (2) bekezdése egyebek mellettkimondja: a munkavállaló a munkabérének védelmét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 22.

Felmentett prémiuméves – a felmentés visszavonása és a szabadság kérdése

Kérdés: Hó végével felmentettük az egyik, prémiumévek programba való belépéshez szükséges feltételekkel rendelkező alkalmazottunkat. Időarányosan elég sok szabadsága maradt, a prémium­évek programban azonban tudom, hogy nem jár szabadság. Jogszerűen megváltható-e a szabadság? Ha nem, van-e lehetőség arra, hogy – természetesen beleegyezésével – visszavonjuk felmentését, és először természetben kiadjuk a szabadságát, majd az alkalmazottal egyetértésben közös megegyezéssel módosítsuk a kinevezését a programba való belépés céljából.
Részlet a válaszából: […] ...azonban az érintett jogosult lettvolna ezt megelőzően a belépésre, álláspontunk szerint a jogellenesen közöltfelmentést az alkalmazott hozzájárulásával vissza kell vonni, majd tájékoztatnikell a pép-ről, és fel kell ajánlani a belépést. Ha az alkalmazott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 22.

Munkavégzés a felmentési idő alatt

Kérdés: Munkavállalónk munkaviszonyát rendes felmondással szüntettük meg, és a felmondási idő egésze alól felmentettük a munkavégzési kötelezettsége alól. Mivel a felmentési idő még nem telt el, a munkavállalónk azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy szeretne ismét munkát végezni a felmondási idő egy részében. Kötelesek vagyunk-e teljesíteni a munkavállalónk kérését?
Részlet a válaszából: […] ...utóbb egyoldalúan nem követelheti azt, hogyismét dolgozhasson; a munkavállaló ismételt munkavégzéséhez a munkáltatókifejezett hozzájárulására is szükség van. A munkavállaló legfeljebb csakkérheti a munkáltatót, hogy a munkavégzés alóli mentesítés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 2.

Munkabérből levonással okozott kár

Kérdés: Cégünk egyre gyakrabban kap megkereséseket bankoktól és hitelintézetektől annak érdekében, hogy a munkavállalóinkkal kötött hitelszerződésük törlesztőrészleteit vonjuk le a munkavállalók béréből, és közvetlenül utaljuk el nekik. A megkeresésekben hivatkoznak arra, hogy a munkavállaló a hitelszerződésben hozzájárult a levonásokhoz. Kötelesek vagyunk ezeknek eleget tenni? Mivel járhat, ha ilyen levonást teljesítünk?
Részlet a válaszából: […] ...eltérni nem lehet [Mt.164. § (5) bek.]. A munkabérből való levonásnak csak jogszabály, végrehajthatóhatározat vagy a munkavállaló hozzájárulása alapján van helye; ettől érvényeseneltérni ugyancsak nem lehet [Mt. 161. § (1) bek.]. A munkavállaló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 2.

Próbavásárlás

Kérdés: Áruházunk ún. próbavásárlás segítségével kívánja ellenőrizni azt, hogy munkavállalóink betartják-e azokat a jogszabályi előírásokat, amelyek megtiltják a dohányáruk és a szeszes italok fiatalkorúak számára történő értékesítését. A próbavásárlásokra egy külső céggel kötnénk szerződést. Milyen kötelezettségeket kell e körben betartanunk a munkavállalóinkkal szemben?
Részlet a válaszából: […] ...szempontjából jelentős. A munkáltató ezen túlmenően csak törvénybenmeghatározott esetben vagy a munkavállaló hozzájárulásával közölhet amunkavállalóra vonatkozó tényt, adatot, véleményt harmadik személlyel [Mt. 3. §(4) bek.].A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 2.

Áthelyezés -további jogviszony létesítése az eredeti munkáltatóval

Kérdés: Közalkalmazottunk áthelyezéssel úgy került át egy másik Kjt.-s munkáltatóhoz, hogy közben intézményünknél maradt részmunkaidősként. Az áthelyezéskor kiadtuk a közalkalmazott részére a teljes munkaidős jogviszony megszűnését igazoló okmányokat, azonban a fennmaradó státuszára tekintettel nem tudjuk egyértelműen értelmezni a Kjt. szabályait. Ebben az esetben az áthelyezés az intézményünk részéről jogviszony-megszüntetésnek vagy módosításnak minősül-e? Kell-e a közalkalmazott részére új kinevezést készítenünk, vagy elég a kinevezésének módosítása? A közalkalmazottnak még az előző évről is maradt ki nem adott szabadsága, ezért kérdéses, hogy a részére járó előző évi és tárgyévi szabadságot az áthelyezés időpontjában ki kell-e fizetnünk, vagy a részmunkaidős jogviszonyában lehetséges-e azt kiadnunk?
Részlet a válaszából: […] ...részben vagy egészében – azonos időtartamra esik, a munkavégzésre irányulótovábbi jogviszony csak a munkáltató előzetes írásbeli hozzájárulásávallétesíthető. A hozzájárulás megtagadásával szemben munkaügyi jogvita nemkezdeményezhető [Kjt. 43. § (1)–(2)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 11.
1
24
25
26
31