Ki nem fizetett jutalék követelése


Napi bejelentéssel dolgoztam egy call centerben március közepétől április közepéig egy munkaközvetítő által, két szerződéssel, hogy egész hónapban tudjak dolgozni. Közben tartósan munkanélküli vagyok, és azért, hogy ne nekem kelljen társadalombiztosítást fizetnem, javasolták, hogy jelentkezzek be szociális segélyre. Április közepén a vezető alpári módon beszélt velem, ezért kértem egy hét szabadságot, közben más állásra is pályáztam. A call centerbe már nem mentem vissza. A munkaközvetítő e hó 10. napjáig kifizette az óradíjamat, de a call center a jutalékomat nem, annak ellenére, hogy nagyon ügyes voltam, és átlagon felül teljesítettem, mondván, nem volt meg a kötelező óraszámom. Kétheti jutalékot nem fizettek ki, 15-20 ezer forint közötti összegről van szó, ami nekem nagy pénz. A call center 50 és 100 forintot fizetett egy üzletkötésért. Jogos-e ez? Azt, hogy nála dolgoztam, csak az ott dolgozók, a jelenléti ív és a rögzített hanganyag igazolja. Tudok-e ezzel a helyzettel valamit kezdeni? Amikor eldöntöttem, hogy nem megyek vissza, felhívtam a munkaközvetítő céget, hogy kell-e valami megszüntető papírt aláírni, kiderült, hogy nem voltam sehova bejelentve, ezért nem kell semmit sem alá írni.


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2018. június 25-én (166. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3292

[…] ha munkaviszonyban állt, miért nem történt meg az Ön bejelentése az erre irányadó szabályok szerint). Ugyanakkor a meglévő információk birtokában abból indulunk ki, hogy munkaviszony, de nem munkaerő-kölcsönzés keretében látta el a munkakörét. Összességében hangsúlyozzuk, hogy az Ön által kötött szerződések, a felek között keletkezett dokumentumok ismeretében lehetne csak megnyugtató módon állást foglalni az esetről.Ha azonban azt feltételezzük, hogy munkaviszonyban állt az Önt munkával ellátó foglalkoztatóval, és a munkaszerződése vagy a munkáltatónál egyébként irányadó rendelkezések alapján valóban jogosult volt a jutalékra, akkor a ki nem fizetett összeg munkabérnek minősül, így azt a kifizetés esedékességétől (azaz legkésőbb a tárgyhónapot követő hónap […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.